Jelenlegi hely

Adam Zagajewski: Lembergbe utazni

Beküldte Ady - 2014. február 2.

Lembergbe utazni. Melyik állomásról utazzunk
Lembergbe, ha nem álmunkban, hajnaltájt,
mikor harmat ül a bőröndökön, és éppen
megszületnek az expresszek és a torpedók. Hirtelen
utazni el Lembergbe, az éjszaka közepén, nappal,
szeptemberben vagy márciusban. Ha Lemberg
létezik a határokon túl, és nem csupán az új
útlevelemben, ha a lobogó kőrisek és nyárfák
nem szűnnek hangosan lélegezni, akár
az indiánok, s a patakok tovább mormogják
a maguk komor eszperantóját, a viperák pedig,
mik akár az orosz nyelvben a lágyságjelek,
elillannak a fűben. Összecsomagolni és elutazni,
bármiféle búcsú nélkül, délben, eltűnni, akár
az elájuló kisasszonyok. Vagy a bojtorján,
a bojtorján zöld serege, alatta pedig, egy velencei
kávéház napernyői alatt az öröklétről társalgó
csigák. Hanem a székesegyház az égbe nyúlik,
emlékszel, oly meredeken, oly függőlegesen,
akár a vasárnap vagy a fehér szalvéták vagy
a málnával teli vödör a padlón, vagy
a szomjam, mely akkor még nem is létezett,
csak a kertek s a gyom s a cseresznyefán
a mézga s az illetlen Aleksander Fredro.
Mindig is túl sok volt Lembergből, senki sem
érthette meg az összes negyedét, senki sem
hallhatta meg mindahány, naptól perzselt
kövének zúgását, az ortodox templom
éjjelente másképpen hallgatott, mint
a székesegyház, a jezsuiták megkeresztelték
a növényeket, mindahány levelüket, azok
mégis eszeveszetten nőttek, és mindenütt öröm
bujkált, a folyosókon és a kávédarálókban,
melyek maguktól forogtak, a kék teáskannákban,
a keményítőben, ami az első formalista
volt, az esőcseppekben és a rózsatövisekben.
Az ablak alatt elfagyott forzíciák sárgállottak.
A harangok kongtak, a levegő vibrált,
az apácák főkötői vitorlásokként úsztak
a színház körül, a világ oly gazdag volt,
hogy szüntelenül újráznia kellett magát,
a közönség tombolt és nem akarta
elhagyni a termet. Nagynénéim nem sejtették,
hogy egyszer majd feltámasztom őket, és
oly nagy bizalommal telve s oly magányosan
éltek, cselédek siettek friss tejföl után, tisztán
és szépen vasaltan, a házakban kevéske
harag lakott és óriási remények. Brzozowski
megérkezett vendégprofesszornak, az egyik
bácsikám poémát írt azzal a címmel: Miért,
s a Mindenhatónak ajánlotta, és túl sok volt
Lembergből, nem fért el a tálakban,
megrepesztette a poharakat, túlcsordult
a tavacskák, a tavak partján, minden
kéményből előkígyózott, tűzzé hevült, viharrá,
villámlásként kacagott, meghunyászkodott,
hazatért, az Újszövetséget olvasta,
a díványon szunyókált a hucul szőnyeg mellett,
túl sok volt Lembergből, s most semmi sem
maradt belőle, féktelenül nőtt és az ollók
levágták, zord kertészek, ahogy májusban
mindig, könyörtelenül, szeretet nélkül,
ó, várjatok, hadd jöjjön lágy páfrányaival
a meleg június, hadd jöjjenek a végtelen
nyári mezők, vagyis a valóság.
Hanem az ollók szétvágták, a vonalak mentén és
a szálakon át, a szabók, a kertészek, a cenzorok
átvágták a testet és a koszorúkat, a nyesőollók
lankadatlan csattogtak, akár egy óvodás kivágóban,
ahol körbe kell nyírni egy hattyút vagy őzet.
Ollók, bicskák és borotvapengék végigkarmolták,
elvágták, megkurtították a főpapok, a terek,
a házak puha ruháját, a fák némán dőltek ki,
akár a dzsungelben, és a székesegyház remegett,
és az emberek virradatkor zsebkendő és
könnyek nélkül búcsúzkodtak, cserepes
ajakkal, többé már nem látlak, oly sok halál
vár rád, miért kell minden városnak
Jeruzsálemmé válnia és minden embernek
zsidóvá, most pedig csak úgy futtában
becsomagolni, mindig, minden áldott nap
és lihegve elutazni, Lembergbe utazni, hiszen
létezik, békésen és tisztán, akár egy
őszibarack. Lemberg mindenhol jelen van.

Fordította Zsille Gábor

Címkék:

Szavazatok száma: 1