Jelenlegi hely

február 2020

2003 október

Beküldte Ady - 2020. február 15.

Mária vett nekünk két félszívet, amit a nyakunkban hordtunk. Amikor szakított velem és felfogtam, hogy életem eddigi legjobb nőjét és legszebb időszakát veszítettem el, azt gondoltam és javasoltam, hogy ezt a két félszívet - ha már így alakult - dobjuk be ketten együtt, egyszerre a Margit hídról a Dunába. Nem tudom, mi lett volna, ha ez megvalósul. E helyett Mária az egyik szakítás utáni vasárnap délután, amikor a Városligetben találkoztunk és én feldúltan, mérgesen, megalázva otthagytam, még utánam futott, majd a kezembe nyomta az ő félszívét.

2006. június

Beküldte Ady - 2020. február 13.

A Deák térnél a 16-os busz megállójáig kísértem vissza Ágit. Júniusi langyos virágillatú este volt. Ő ölelt és a nyakamat szagolgatta. ELőtte pár napja vettem meg az első Armani parfümömet. ELégedetten nyugtáztam, hogy Ani jó parfümtippet adott pár hete. Ági csinosan öltözködött, nőiesen. Nem volt feltűnően csinos, inkább olyan volt, mint ő maga: szolidan, elegánsan, visszafogottan és halkan csinos. Szerettem, és most is szeretem nagyon, ha egy nő nem csak nőnemű, hanem nőies is. Ölelt és én boldog voltam.

James Wright: Függőágyban fekve William Duffy Pine Island-i farmján, Minnesotában

Beküldte Ady - 2020. február 10.

A fejem fölött bronz pillangót látok,
Fekete fatörzsön alszik,
Reszketve, akár egy levél a zöld árnyékban.
Lejjebb, a vízmosásban az üres ház mögött
Egymást követik a kolompok
A délután messzeségébe.
Jobbomon,
Egy napsütötte részen két fenyő között
A tavalyi lovak ürüléke
Aranytömbökké változik.
Ahogy sötétedik, jön az este, hátradőlök.
Egy karvaly lebeg odafönt, a fészkét keresi.
Elvesztegettem az életem.

Szavazatok száma: 0