Jelenlegi hely

Epica: Adagio

Beküldte Tünc - 2010. január 15.

Bartók + Szlávok: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, 2008. június 14.

Felejthetetlen élmény volt!

2008. június 14-én vettem részt életem egyik legjobb koncertjén a Bartók +... Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon (a kipontozott részre minden évben az operafesztivál tematikájának megfelelő cím kerül, abban az évben: Miskolc + Szlávok), melyet az Epica együttes adott elő. És az azt megelőző évi, hasonló stílusú Therion-koncert szintén maradandó élmény volt.
Hogy kik ezek az előadók? Bizony, torzított gitáros-fejrázós metálzenekarok, akik viszont mesteri módon ötvözik a kemény riffeket-futamokat a szimfonikus zenével, de a végén valami egészen csodálatos, hátborzongatóan gyönyörű kerekedik ki belőle. Akkor is, ha saját szerzeményeiket adják elő, és akkor is, amikor komolyzenei darabokat interpretálnak, ahogy az fenn is hallható. És különösen kedves nekünk, magyaroknak, hogy a maguk műfajában világsztárnak számító előadóművészeket a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar kíséri, kiegészítve a Miskolci Nemzeti Színház zenekarával és kórusával.
Emlékszem, a szimfonikus zenekar nagybőgőse, egy ősz hajú idős hölgy annyira élvezte a szereplést a színpadon, hogy úgy bólogatott mosolyogva a kemény ütemekre, mint a legvadabb koncertek hosszú hajú rockerei.
Szerintem így kellene az iskolákban a komolyzenét tanítani, és a modern, súlyos heavy metal zenét megkedveltetni a konzervatívabb ízlésű közönséggel...
Christoffer Johnsson, a Therion együttes frontembere szerint, ha Richard Wagner ma élne, akkor metal zenét komponálna:)

Tünc vagyok, kicsit későn érő és lázadó önjelölt (ál)rocker, a hétköznapokon humánerőforrással, szabadidőmben konyhatündérkedéssel, kirándulással, finom borok kortyolgatásával, koncertre járással, és a Macim kényeztetésével foglalkozom:)

Szavazatok száma: 295

Hozzászólások

Szia Tünc! üdv a portálon! tetszik a zene. Én is miskolci vagyok, ill itt tanulok, de még sosem voltam a fesztiválon. De jó, hogy legalább valaki beszámol arról, mi folyik ott:)
Ha lesz még kedved, írj nekünk.
addig is a legjobbakat
Me

Szia "Me"!

Ha elnyerte tetszésed a fenti, akkor ki ne hagyd az idei operafesztivál hasonszőrű rendezvényét, Tarja Turunen (ex-Nightwish) finn szoprán lép fel június 12-én a Jégcsarnokban (ez itt a reklám helye:)).

Nekem a tarjáról más jut eszembe. Pl egy finom reggeli, amiben a kicsit megpirított kiflit megkenek vajkrémmel, tarját teszek bele, majd jégcsapretket vágok bele, vagy épp harapok hozzá. Az egészet citromos teával öblítem. Egy finom reggeli emléke.

Tarja: a Daria név finn alakja.
Daria: a Darius latin név női változata.
Darius/Dareiosz: a perzsa Dārayavahush latin, illetve görög alakja. A perzsa eredetiben a dâraya "birtokolni" és vahu "jó" szavak szerepelnek.
Azaz: finom/jó dolgot birtokolsz = tarját reggelizel, ami a testeddé/tieddé válik (egészségedre!).
Ez egy nagyon bölcs okfejtés volt, igaz?:)

A fenti névmagyarázatokat innen szedtem: http://www.behindthename.com/

Hát(tudom,ezzel nem kezdünk mondatot), ezt sem tudtam. Ergo ma is okosabb lettem, tehát érdemes volt felébredni:) Szerintem bölcs okfejtés volt! Adynak csak annyit, hogy még én vagyok a falánk .. :D (még sosem ettem tarját)

Oldalak