Jelenlegi hely

Fernando Pessoa: Borbélynál

Beküldte Ady - 2004. november 23.

Bementem a borbélyhoz, mint rendesen, azzal a gyönyörűséggel, hogy mennyire könnyű szorongás nélkül bemennem a jól ismert helyekre. Kétségbeejtően érzékeny vagyok minden újdonságra: csak ott érzem jól magam, ahol már voltam. Amikor elhelyezkedtem a karszékben, mellékesen, mint akinek csak úgy eszébe jut valami, megkérdeztem a borbélysegédet, aki éppen hővös és tiszta vászonkendőt kerített a nyakam köre, hogy mi van azzal az idősebb, jó kedélyű kollégájával, aki a jobb oldali karszéknél szokott dolgozni, és egy ideje már betegeskedett. Csak úgy megkérdeztem tőle, nem késztetett rá különösebben semmi, hogy megkérdezzem: a hely és a személyek adtak rá alkalmat. "Tegnap meghalt", válaszolta fakón a hang a kendő mögül és mögülem, s az ujjai, miután bevégezték a csömöszölést a tarkómnál, előbújtak közülem és a gallérom közül.

Egész oktalan jó hangulatom meghalt hirtelen, miképpen a szomszédos karszék mögül immár örökre hiányzó borbély. Hideg járt át mindent, amire csak gondoltam. Egy szót sem szóltam. Eltölt a nosztalgia. Még az iránt is, ami soha nem jelentett számomra semmit, mert mélabússá tesz az idő múlása és megbetegít az élet misztériuma. Az arcokat, amelyeket megszokott útjaimon látni szoktam - ha többé nem látom őket, átjár a szomorúság, pedig semmit nem jelentettek számomra, hacsak nem voltak az egész élet jelképei. Az a szutykos kamáslijú, jelentéktelen öregember akivel reggel fél kilenckor gyakorta összetalálkoztam? Az a sánta sorsjegyárus, aki eredmény nélkül akaszkodott mindig a nyakamba? Az a szivarozó, kövér és pirospozsgás apóka a trafik ajtajában? A trafik sápadt gazdája? Mi lett velük mindannyiukkal, akik - mivel láttam, újra meg újra láttam őket - az életem részét alkották? Holnap én is eltőnök a Prata utcából, a Douradores utcából, a Franqueiros utcából. Holnap én is - ez a lélek, amely érez és gondolkodik, ez a mindenség, amely én vagyok a magam számára - igen, holnap én is egy valaki leszek azok közül, akik többé már nem sétálnak végig ezeken az utcákon, és akit a többiek egy tétova "vajon mi lett velé?"-vel idéznek föl. És minden, amit csinálok, minden, amit érzek, minden, amit megélek, nem lesz több annál, mint hogy egy járókelővel kevesebb van valamelyik város utcáinak mindennapjaiban.

Címkék:

Szavazatok száma: 231