Jelenlegi hely

szürkén

Beküldte Victy - 2010. május 12.

Megtaláltam...beleolvasgattam....talán nem vétek az íratlan szabályok ellen, ha beírom néhány gondolatom.
Ez a ti hibátok, mert olvaslak titeket és inspiráltok, hogy én is akarom...akarom...megosztani. Nem vagyok költő, sem író és ez irányú ambícióm sincs. Olyan megérzések után szaladó embergubanc vagyok.
Mikor gyermek voltam, felnőtt akartam lenni, hogy ne irányítson senki, hogy ne mondják meg, hogy mit kell, és mit szabad és hogy végre ne kössenek olyan kötelékek amiket nem akartam, amik terhesek voltak számomra. Aztán felnőttem és nem változott semmi. A társadalom íratlan szabályai, a főnököm, a családom mind megmondták, hogy mit kell és hogy mit szabad csinálnom. Olyan kötelékeket kellett ápolnom amiket nem akartam, de a boldoguláshoz szükség volt rá. Gondoltam, hogy ez csak a kezdet...majd kiépítem idővel, hogy tényleg szabad ember legyek. Most itt vagyok, és nem vagyok szabad...köt a pénz, az anyagiak...a kötelező kötelékek. Annyi álmom volt - nagy álmodozó vagyok - és lassan mindet feltettem egy polcra porosodni. Ma már csak egy vágyam van...végre egy kicsit nyugalomban élni.
Azt nevelték belém, hogy legyek tekintettel másokra, és ezt jónak is tartom, mert hiszem, hogy egyszer mindent visszakapsz. Mostmár ott tartok, hogy mást nem is csinálok, csak tekintettel vagyok másokra. A munkahelyemen a főnökömre, hisz biztos sok gondja van, otthon mindenkire aki körülöttem él, hisz nekik is sok gondjuk van. Persze mindenki panaszkodik. Meghallgatom. Bólogatok, kedves szavakat mondok, vagy felháborodok. Én nem panaszkodom, csak néha. Meghallgatnak. Nem vígasztalnak, nem háborognak, nekik nagyobb gondjuk van. Megértem.
Azt hiszem belefáradtam az örökös küzdelembe.

Szavazatok száma: 263

Hozzászólások

Szia Victy!

Na először is köszöntelek itt a portálon. Örülök, hogy itt vagy és ránk találtál és olvasod a portált. Itt megoszthatod, kiadhatod magadból mindazt amit szeretnél nyugodtan mindenféle szabadkozás nélkül. Ez egy olyan közösségi blog, fűszerezve sok irodalommal. Én vagyok a főszerkesztő, ami annyit takar hogy én készítettem a honlapot és én is írok ide a legtöbbet. :-)

Az élet egyikünk számára sem könnyű. Azt hiszem amiket leírsz nagyon sokan gondolják így. Sőt! A Legtöbb emberben ugyanez játszódik le és életének egy bizonyos szakaszában mindenki átmegy ezeken az érzéseken. Írtak is erről pár sort. Például Márainak sok hasonló írása van. Olvass hát bele bátran.
Az olvasás, egy szép vers, egy jó regény ilyenkor segít. Megnyugtat. Csakúgy mint ilyenkor májusban a mély akácillat, vagy az eső illata. :-)
Sok dolgot írhatnék még, hogy például én is hasonlóan vagyok a főnökömmel és a mások megértésével, de ez nem érdekes most. Itt ülök a kanapén a félhomályban, kellemes jazz zene szól, kintről friss eső illat jön be, mellettem egy pohár friss, illatos bor... és május van. Szeretni kell az életet! Ha kell pihenj, aztán harcolj megint. Mindannyian ezt tesszük. Ja és szeretünk is. :-)

Szia Victy!

Kiegészítésként, nekem van két mondatom, amit a legnehezebb helyzetekben szoktam előszedni és mondogatni magamnak:
1. Ebben az életben csak magadra számíthatsz
2. Aki a földön fekszik,abba mindig belerúgnak

Ha ezt az ember szem előtt tartja, könnyebb hamar túllendülni a dolgokon. Igazából el kell fogadni, hogy az emberek nem szeretnek minket, sem a szüleink, rokonaink, sem a barátaink, hát még az idegenek, és nem szabad tőlük várni semmit. Tenni kell a dolgunkat, és tudni,hogy egyszer mindennek vége lesz.

...mondja ezt egy szentéletű apácának készülő lány. Na ha eddig nem volt depis, most ettől biztos az lesz. Mi az hogy a szüleink nem szeretnek? Meg hogy tenni kell a dolgunkat. Hát élvezni kell addig az életet, ahogy lehet.

Ebből talán a lány még megállja a helyét..
Egyébként ha jól megy, ha rosszul megy, tenni kell a dolgunkat. Amit írtam, kiegészíteném azzal, hogy Istennek kell panaszkodni, mert ráér,meghallgat, és segíteni is tud. :)

Oldalak