Jelenlegi hely

Diploma

Beküldte Ady - 2007. június 28.

Fontos a barátság. Mit is rejt igazán ez a szó? Nem tudom, csak érzem és gondolom. Nagy öröm volt ma. Legjobb barátom mától okleveles villamosmérnök. Végetért az iskolai mepróbáltatás, a sok tanulás és most kicsit fellélegezve egy kis pihenéshez jut. Csodás érzés, én is átéltem ezt két és fél évvel ezelőtt. Igazán az tölt el jó érzéssel hogy ennek én is tudok örülni meg együtt tudok ünnepelni vele. Jó dolog ez. Sök közös program, kirándulás, összejövetelek, osztálytalálkozó, sörözés, buli után, amikor a többiek már-már el-elmaradóban vannak mi még ezt is meg tudjuk ünnepelni, tudunk örülni a másik sikerének és örömének. Azt hiszem az embernek szüksége van a barátokra és szüksége van egy jó barátra. Emellett lehet más is, de e nélkül azt hiszem nem teljes az élet. Nem véletlen az a portál neve, ami. :-) Az Isten áldjon kedves mindnyájatokat!

Szavazatok száma: 111