Rainer Maria Rilke: Advent

Beküldte Ady - 2015. január 30.

A szél pásztorként űzi-hajtja
az erdőn pehely-nyájait,
s a fenyők sejtik, mára-holnapra
gallyukat fények szentelik,
s hallgatóznak. A havas útra
szélesen borul a sok ág,
szelet fog, s várja kinyúlva
a dicsőséges éjszakát.

Fordította Tornai József

Szavazatok száma: 0

Zbigniew Herbert: Ballada arról, hogy nem halunk meg

Beküldte Ady - 2015. január 30.

Akik hajnalban kiúsztak
de már sose térnek vissza
a hullámokon hagyták nyomukat -

a tenger mélyén ekkor lehull egy kagyló
gyönyörű mint a megkövült ajak

azok akik a homokos úton mentek
nem láttak át a zsalugáteren
bár a tetőt már megpillantották -

a levegő harangjában lelnek menedéket

akik pedig csak árván hagynak
egy kihűlt szobát pár könyvet
üres tintatartót fehér papírlapot -

bizony mondom nem haltak meg egészen

suttogásuk átjön a tapéták sűrüjén
a mennyezeten lakik lapos fejük

levegőből vízből mészből földből
készült az ő paradicsomuk s a szél angyala

kezében szétmorzsolja testüket
s majd kiterjednek ők
e világ mezői felett

Fordította Weöres Sándor és Gimes Romána

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Jan Skácel: Visszatérés

Beküldte Ady - 2015. január 15.

Visszatérés Hova Melyik országba melyik
városba melyik lakásba

Ki ad tanácsot ha eltévedsz egyszer
s ki lesz ki rád mosolyog visszaköszönve
ki mutatja meg melyik úton haladj tovább
s ki mondja meg hogy mily messze a senki földje

És mész majd nappal éjjel napok százain át
évekig tart utad ezer folyó előtted
s nem érkezel meg és vissza se térsz soha
valaki egészen más jött vissza helyetted

felszaladt a lépcsőn egykori otthonához
a házban hol oly rég járt utoljára
megtorpant majd mély lélegzetet vett
s csöngetett izgatottan de hiába

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Miroslav Holub: Örömóda

Beküldte Ady - 2015. január 15.

Szeretni akár reménytelenül is:
csupán ez a szerelem.

Új rádiószondát felküldeni,
ha tíz le is zuhant már,
kétszáz nyúllal újrakezdeni,
ha száz el is pusztult már,
csupán ez a tudomány.

A titkot kérdezitek?
Csupán egyetlen neve van:
újból.

Végtére is
a kutya a fogai között tartja a képmását,
ami a vízen tükröződik,
s az emberek új műholdat szegecselnek:
szeretlek.

Miként a kariatídák,
égre emelt karunkkal
tartjuk magunk fölött a gránit-időt,

és legyőzetve is
mindig mi győzünk.

Szavazatok száma: 0

Olav Håkonsson Hauge: Elhúzom a függönyt

Beküldte Ady - 2014. december 5.

Lefekvés előtt elhúzom a függönyt,
ha fölébredek, hadd lássam az eleven sötétet,
az erdőt, az eget. Sírbolt az a hely, 
ahonnét nem láthatok a csillagokra.
Emelkedik az Orion, mint mindig, nyugaton felrohan,

pedig tovább, mint én vagyok, még nem jutott. 
Fekete és kopár a cseresznyefa ága odakinn.
A menyek szédítő terein át
kemény patákkal üget a hajnali hold.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Pilinszky János: Parafrázis

Beküldte Ady - 2014. október 11.

Mindenki táplálékaként

ahogy már írva van, adom,

mint élő eledelt, a világnak magam.

 

Mert minden élő egyedűl az elevenre éhes,

lehet a legjobb szeretőd, végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon és beléreszketek,

hogy kikkel is zabáltatom a szívverésemet!

 

Miféle vályu ez az ágy, ugyan miféle vályú?

S mi odalök, micsoda vágy, tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem hogy falja föl a horda! Eleven táplálék vagyok dadogva és dobogva.

 

Szavazatok száma: 0

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 10. levél

Beküldte Ady - 2014. szeptember 4.

Párizs, 1908. Karácsony  másodnapja

Tudatnom  kell  Önnel, kedves Kappus úr, hogy szép levelével milyen örömöt  szerzett nekem. A  hírek, amelyeket közöl, most ismét valóban jónak nevezhetők és minél hosszasabban gondolkozom rajtuk, annál inkább úgy találom, hogy csakugyan jók. Voltaképpen Karácsony estéjére akartam ezt Önnek  megírni, de ezen a télen nagyon mélyen és szinte megszakítás nélkül merültem el munkámba, s így a régi ünnep oly gyorsan érkezett meg, hogy alig volt időm a legszükségesebb intézkedésekre az írás mérséklésére vonatkozólag.
   De gyakran gondoltam  Önre ezekben az ünnepnapokban és elképzeltem, milyen csendességben élhet abban a magányos erődben a kopár hegyek között, amelyeken úgy viharzanak át a hatalmas déli szelek, mintha nagy falatokban le akarná nyelni őket.
   Mérhetetlen nagynak kell lennie  a csendnek, amelyben ezek a hangok és mozgások elférnek és ha meggondolom, hogy mindehhez még hozzájárul és velük együtt zeng a távoli tenger jelenléte, talán mint e történelem előtti  harmónia legbensőségesebb hangja, – akkor csak azt kívánhatom Önnek, hogy bizalommal és türelmesen engedje át magát e nagyszerű magány alakító munkájának, amelyet többé semmi sem törölhet ki életéből  s amely minden átélni- s tennivalójában hatni fog csendesen  és döntően és névtelen befolyásként tovább folytatódik, mint ahogy elődeink vére továbbcsörgedez bennünk s a mienkével  keveredve tesz bennünket azzá az egyszerivé és meg-nem-ismétlődővé, akik életünk minden fordulatában vagyunk.
   Igen  örülök, hogy Önnek ilyen szilárd, kézzelfogható állása van, ez a rangja, ez az egyenruhája, ez a szolgálata, mindez a gyakorlati és körülhatárolt dolog, ami a hasonlóképpen elkülönített csekély számú legénység környezetében komoly és szükséges jelleget  nyer és a katonai hivatás játékos és időtöltő  mivoltán túl éber munkát jelent  s nemcsak megengedi az önálló résen-állást, hanem egyenesen arra nevel. És csak ez a szükséges, hogy olyan körülmények közt legyünk, amelyek formáló hatással vannak ránk és időnként hatalmas, természetes  tények elé állítanak.
   Az  élet egyik fajtája csak a művészet, és életünkkel akkor is készülhetünk rá, ha nem is tudunk róla; minden valóságosban közelebb vagyunk hozzá és inkább szomszédai vagyunk, mint a nem-valóságos, félig művészi hivatásokban, mert  ezek miközben bizonyos művészetközelséggel ámítanak, minden művészet lényegét gyakorlatilag tagadják és támadják, mint például az egész újságírás, csaknem minden kritika és az úgynevezett irodalom háromnegyed része.
   Egyszóval – örülök, mert Ön túljutott azon a veszélyen, hogy mindebbe belekeveredjék és valahol a valóságban meggyökerezve él magányosan és bátran. Bárcsak megerősítené és megtartaná Önt ebben az előttünk álló év.

                                                                           Mindig hű barátja:
                                                                               R. M. Rilke

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Tóth Árpád: Ez már nem nyári alkonyat

Beküldte Ady - 2014. augusztus 31.

Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.

Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.

De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.

Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.

Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.

Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.

Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.

De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!

A természet még kisérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok ősi sugarak!

Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.

A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdul a szél.

Szavazatok száma: 0

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 9. levél

Beküldte Ady - 2014. augusztus 13.

Furuborg, Jonsered, Svédország,
1904. november  4.

Kedves Kappus uram,

ebben az időben, amely levélváltás nélkül telt el, részben úton voltam, részben úgy el voltam foglalva, hogy nem írhattam. És ma is nehezemre esik  az írás, mert sok levelet kellett már írnom, úgyhogy fáradt a kezem. Ha diktálhatnék, akkor sok mindent mondanék Önnek, így azonban válaszként hosszú levelére csak néhány szót kap.
  Gyakran gondolok Önre kedves Kappus úr, és oly koncentrált kívánságokkal, hogy ennek tulajdonképpen valahogyan segítenie kell Önön. Hogy leveleim valóban segítségére vannak, abban sokszor kételkedem. Ne mondja, hogy csakugyan használnak. Fogadja el őket nyugodtan, különösebb köszönet nélkül és várjuk ki azt, ami jönni fog.
  Talán semmi célja, hogy most kitérjek az Ön egyes szavaira; mert amit mondhatnék az Ön vonzódásáról a kétely iránt, vagy tehetetlenségéről a külső és benső élet összehangolása terén, vagy mindarról, ami Önt gyötri  – már elmondtam és csak megismételhetem azt a kívánságot, hogy elegendő türelmet kell találnia önmagában a tűréshez és elegendő egyszerűséget a hithez; egyre több és több bizalommal kellene lennie a nehézségekhez és a mások közti magányhoz. És egyébiránt hagyja szabadon folyni az életet. Higgye el nekem: mindenesetre az életnek van igaza.
  És az érzelmek: minden érzés tiszta, amely összefogja erejét és felemeli Önt; tisztátalan az az érzés, amely lényének csak egyik oldalát ragadja meg és így elemészti. Minden gondolat jó, amelyet nem kell szégyellnie gyermeksége előtt. Helyes mindaz, ami többé teszi Önt, mint ami eddig legjobb óráiban volt. Minden elmélkedés jó, ha egész vérében van, ha nem mámor, nem zavarosság, hanem öröm, amelynek a mélyére lehet látni. Érti, mire gondolok?

   És kételkedésből is válhatik jótulajdonság, ha megneveli. Tudatossá kell válnia, kritikává kell hogy legyen. Valahányszor el akar pusztítani valamit, kérdezze meg, hogy miért tartja csúnyának, követeljen tőle bizonyítékokat, vizsgálja meg és akkor talán tanácstalannak, zavartnak, sőt zsémbesnek is fogja találni. De ne engedjen, követeljen érveket és cselekedjék minden alkalommal így, figyelmesen és következetesen és eljön majd a nap, amikor a kétely rombolóból az Ön legjobb munkatársává lesz, és talán a legokosabbá mindazok közt, amelyek az Ön életét  építik.
   Ez minden kedves Kappus úr, amit ma elmondhattam Önnek. De egyidejűleg elküldöm egy kis költeményem különlenyomatát, amely most jelent meg a prágai "Német Munka" c. lapban. Ebben a versben tovább beszélek Önnel az életről, és a halálról  és arról, hogy mindkettő  nagy és csodálatos.

Az  Ön
Rainer  Maria  Rilke-je

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Derek Walcott: Szerelem szerelem után

Beküldte Ady - 2014. július 8.

Eljön az idő,
amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben.

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára