Eszményi hangjai, s amiket úgy szerettünk,
azoknak, kik meghaltak, vagy kik nem kevésbé
elvesztek számunkra, mint a halottak.
Néha álmunkban megszólalnak ők,
néha eszünk hallja őket, gondolatunkban.
S hangjukkal egy-egy pecre visszatérnek –
hangok életünk legelső költészetéből –
mint zene, éjszaka, nagy messze, elhalón.
Fordította Somlyó György
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Friss hozzászólások