Jelenlegi hely

Müller Péter: Szeretetkönyv (részlet)

Beküldte Ady - 2007. február 19.

Így élünk ma, megvakult szívvel. Keresünk persze, mert egyedül nem jó, s mint a turkálóban az asszonyok, fölvesszük egy-mást, mint a használt ruhákat; megtapintjuk, nézegetjük, magunkra képzeljük, sőt néha magunkra is húzzuk. „Hozzám akarsz tartozni?” „Kellesz te nekem egyáltalán?” Igy próbálgatjuk egymást egy darabig testileg-lelkileg, aztán mindenkit viszszadobunk a kupacba, az idegen kacatok közé.
Miért?

Mert nem ő AZ.
Szándékosan használtam ilyen közönséges példát, hogy érzékeltessem veled, hogy még egy turkálóban is szükség van az ő AZ-élményre. Ezért nem szeretik az asszonyok, ha türelmetlen férjük elkíséri őket ide, mert akkor nincs idejük a választásra. Nincs idejük a szívükre hallgatni és megérezni egy blúzról vagy egy kabátról, hogy szeretik-e vagy sem... Hozzájuk akar-e tartozni vagy sem? Hogy „ő az” vagy sem?
Ha nem ő az, visszadobják.
Ne hidd, hogy az emberi lélek a legalacsonyabban nem ugyanúgy működik, mint a legmagasztosabban.
Amikor egy alomból választasz, a kutyakölyköknek nem a külsejét nézed — szinte egyforma tappancsos, buksi fejű jószág mind —, hanem hogy melyik égő szemecskéből sugárzik feléd, hogy: „Hahó! Én vagyok az „ő AZ! "...

És most jön az átváltozás.
A szerelmesekből férj és feleség lesz.
Ezek már más szerepek.
Másképp is szeretünk bennük.
A szerelem: transzcendens élmény — a párkapcsolat: sorstörténet.
Ha azt mondtuk, a szerelem repülés — a párkapcsolat a leszállás története. Színhelye a föld, története a megvalósulásról szól. Sikere azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek egy álmot valóvá tenni. Nem véletlen, hogy a világirodalom szerelemről szóló versei a repülés élményéről szólnak, a boldog szárnyalásról és halálos zuhanásról, de mindenképpen a mámorról, mely nem érez valóságos földet maga alatt. Ha valaki tovább folytatja Rómeó meséjét, az már nem szerelmi, hanem sorstörténetet ír. Már nem az égben játszódik, hanem a földön. És ez teljesen új szerep! Szeretőkből lehet férj és feleség is: történetük azonban mégis másról szól. Fészket raknak a földi valóságban, s elkezd?dnek az együttélés próbái. Az „ő AZ!” fel-ismerésének mámorát fokozatosan kijózanítja az a tény, amit sajnos csak utólag, a hétköznapi testközelben ismerünk meg: hogy az „ő AZ” egy bonyolult lélek, a saját démonával s angyalával birkózó nehéz természet. Egy másik ember. Teli jó és rossz tulajdonsággal, gyengeséggel, tüskével és megismerhetetlen múlttal. Es nehéz sorssal.
Minden ember sorsfeladattal született.
Es itt jön a lényeg: amikor „ő AZ!” a férjem lesz, vagy a feleségem, sorsfeladatának egy jelentős részét akarva-akaratlanul átveszem. Ő pedig az enyémet.
Az ő baja az én bajom lesz. Es a szerencséje az én szerencsém is.
Innen kezdve egymás keresztjét is cipeljük.
Segítünk egymásnak élni vagy elrontjuk egymás életét. Egymásnak vagyunk betegek, és egymásnak gyógyulunk meg. Ezt nem szoktuk tudni.
Nagy baj.
Tovább játsszuk a régi „szerelmes” szerepet — holott egy más történetben vagyunk már.
Ha asztrológus lennék, fedésbe hoznám a két alaphoroszkópot, mert bizonyos vagyok benne, hogy egy párkapcsolatban a kettő összeműködik. Egy harmonikus természetű asszony egy diszharmonikus férfit harmonizálni tud. Még a karmáján is oldani képes valamit. És fordítva is lehet: egy zaklatott lélek fel tudja dúlni egy békésebb lény természetét.
Rossz párkapcsolat az, ahol a felek lehúzzák egymást. Minden együttélésnek ez az egyetlen kérdése: „Emelkedünk vagy süllyedünk mi együtt?”
 

Szavazatok száma: 126