Jelenlegi hely

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 4. levél

Beküldte Ady - 2014. március 1.

Worpswede, Bréma mellett, 1903. júl. 16.

Tíz napja lehet, hogy eljöttem Párizsból, nagyon fáradtan és gyengélkedőn, s a nagy északi alföldre utaztam, amelynek tágas rónasága, csendje és éghajlata talán rendbehozza egészségemet. De éppen hosszantartó esős időben érkeztem és a nyugtalan, szeles táj csak ma kezd egy kissé derülni; felhasználom hát ezt az első világosabb percet, hogy köszöntsem Önt, kedves Uram.

Kedves Kappus úr: sokáig válasz nélkül hagytam egy levelét, nem mintha elfelejtettem volna. Ellenkezőleg: abból a fajtából való volt, amelyet újból elolvas az ember, ha írásai közt ráakad s belőle nagyon közelről ismertem meg Önt. A május 2-iki levele volt ez s bizonyára emlékezik rá. Ha most e messze síkságok nagy csendjében olvasom, szép aggódása az életért még jobban megindít, mint ahogyan ezt Párizsban éreztem, ahol minden másként csendül és hal el a túlzott, a tárgyakat is megreszkettető zsivajban. Itt, ahol egy óriási vidék ölel körül s fölötte átzúdulnak a tengerről jövő szelek, itt érzem csak, hogy azokról a kérdésekről és érzelmekről, amelyek a maguk mélységében saját életüket élik, senki sem tud Önnek felvilágosítást adni; mert a legjobbak is elvétik a szavakat, ha azokkal valami hajszálfinomat és szinte kimondhatatlant kell kifejezniök. De mégis hiszem, hogy meg kell találnia a megoldást, ha olyasféle dolgokhoz alkalmazkodik, mint amilyenek most az én szemeimet üdítik fel. Ha a Természethez simul s benne az egyszerűhöz, a kicsinyhez, ami alig látható és oly meglepően naggyá és mérhetetlenné tud válni; ha megvan Önben az apró dolgoknak ez a szeretete és egészen egyszerű szolgaként igyekszik megnyerni annak a bizalmát, ami szegényesnek látszik: akkor az Ön számára is könnyen lesz egységesebb s valamiképpen békültebb minden, talán nem az értelmében, amely csodálkozva hátramarad, hanem legbensőbb éber tudatában és tudásában. Ön oly fiatal még, annyira a kezdet kezdete előtt áll, hogy amennyire csak tudom, arra kérem, kedves Uram, legyen türelemmel szívének minden megoldatlan kérdésével szemben és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák, vagy nagyon idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most a feleletek után , melyek nem adatnak meg Önnek, mivel nem tudná őket átélni. És erről van szó: átélni mindent. Éljen most a kérdésekben. Talán lassanként, észrevétlenül, egy távoli napon élete belenő majd a feleletbe. Hiszen lehet, hogy magában hordja az alkotás és alakítás lehetőségét s ez az élet különösen tiszta és boldog fajtája; nevelje magát erre, – de fogadja el nagy bizalommal azt, ami jön, s ha a saját akaratából jön, bensője valamely szükségéből , vegye magára és ne gyűlöljön semmit.

A nemiség nehéz – ez igaz. De amit ránkróttak, súlyos, – csaknem minden komoly dolog az, és mindent komolyan kell vennünk. Csak ha ezt felismeri és eljut odáig, hogy önmagából, saját képességéből és alkatából, saját tapasztalatából , gyermekségéből és erejéből kiindulva kiharcol magának egyéni (konvenciótól és erkölcstől nem befolyásolt) állásfoglalást a nemi kérdéssel szemben, akkor nem kell többé félnie, hogy elveszíti önmagát és méltatlanná válik legbecsesebb birtokára.

A testi gyönyör érzéki élmény, éppen úgy, mint a tiszta szemlélet vagy a tiszta érzés, amellyel egy szép gyümölcs tölti el a nyelvet ; nagy, végtelen tapasztalást és tudást nyújt a világról, minden tudás színejavát és teljességét. És nem az a rossz, hogy elfogadjuk, – az a baj, hogy csaknem mindenki visszaél vele, elpazarolja, életének fáradt perceiben izgatószerül és szórakozásul használja fel s nem erőgyűjtésül a legmagasabb feszültség pillanataihoz. Hiszen az emberek még az evésből is valami mást csináltak: az egyik oldalon ínség, a másikon bőség tette zavarossá ennek a szükségletnek a tisztaságát, és ugyanilyen szomorúvá vált minden mély és egyszerű létszükséglet, amely megújítja az életet. De az egyes ember a maga számára megtisztíthatja őket és élhet tisztán (s ha ő sem képes erre, mert túlságosan függő lény, akkor ott van a magányos). Ő visszaemlékezhet rá, hogy az állatokban és növényekben minden szépség a szerelem és vágy csendes és maradandó testetöltése s láthatja, hogy az állat és növény egyforma türelemmel, készségesen egyesülve gyarapodik és növekszik, – nem fizikai kedvtelésből, nem fizikai fájdalomból, hanem szükségszerűségeknek engedve, amelyek kedvnél és fájdalomnál nagyobbak, az akaratnál és ellenállásnál hatalmasabbak. Ó, bárcsak az ember is alázatosabban fogadná, komolyabban hordozná és viselné el ezt a titkot, amely a föld legparányibb atomját is betölti, és érezné meg végre, mily rettenetesen súlyos ez, a helyett, hogy könnyen veszi. Bárcsak tisztelné ezt az ő termékenységét, amely egyetlen, akár szellemileg, akár testileg jelentkezik; mert a szellemi alkotás is a fizikaiból származik, egylényegű vele és a testi gyönyörnek mintegy lágyabb, elragadtatottabb és örökebb ismétlődése. "Alkotónak lenni, nemzeni, létrehozni" – ez a gondolat semmivé lenne a világban való folytonos igazolódása és megvalósulása nélkül, semmi az állatokból és tárgyakból kizengő ezerszólamú beleegyezés nélkül – és élvezete is azért oly leírhatatlanul szép és gazdag, mert milliók nemzésének és szülésének öröklött emlékezetével telítődött. Egyetlenegy alkotó gondolatot ezer, feledésből újjáéledő szerelmes éj tölt el fenséggel és nagysággal. És akik ilyen éjtszakákon találkoznak és ringató mámorban fonódnak össze, komoly munkát végeznek, édességet halmoznak föl, mélységet és erőt valamely eljövendő költő dalához, aki felkél majdan, hogy mondhatatlan gyönyörökről szóljon. És a jövőt idézik elő; és mégha tévednek is és vaktában ölelkeznek, a jövő mégis elközelg, életre támad egy új ember s a véletlen mélyén, amely itt látszólag történt, felébred a törvény s egy ellenállóképes, erős mag keresztülfurakodik a petesejthez, amely kitárulva úszik vele szembe. – Ne tévessze meg soha a felszín: a mélyben minden törvénnyé válik. S akik a titokkal hamisan és rosszul élnek (s ilyenek nagyon sokan vannak), csak a maguk részéről veszítik el, de mégis továbbadják, mint lezárt levelet, a nélkül, hogy tudnának róla. És ne tévelyedjék el a nevek sokfélesége s az esetek bonyolultsága között. Talán valami nagy anyaság borul közös vágyként mindenek fölé. Annak a lénynek, "aki még semmit sem teljesített" (amint Ön oly szépen mondja): a szűz leánynak a szépsége is anyaság, önmagát sejtő, készülő, aggódó és vágyakozó. Az anya szépsége szolgáló anyaság s az öregasszonyban a nagy emlékezés él. És van a férfiban is anyaság, gondolom, testi és szellemi; nemzése a szülés egy fajtája és szülés az is, amikor legbensőbb teljességéből alkot. S talán a nemek rokonabbak, mint vélnők és a világ nagy megújulása úgylehet abból ered majd, hogy a férfi és a nő megszabadulva minden téves érzéstől és ellenszenvtől, egymást nem úgy fogják keresni, mint ellentétek, hanem mint testvérek és szomszédok s úgy illeszkednek egymáshoz, mint emberek, hogy ezt a nehéz nemiséget, amely rájuk kényszeríttetett, egyszerűen, komolyan és türelmesen, – együtt hordozzák.

De ami egyszer talán sokaknak lehetséges lesz, a magányos már most előkészítheti és építheti kevésbé tévedő kezeivel. Ezért, kedves Uram, szeresse magányosságát és a fájdalmat, amelyet okoz Önnek, viselje szépen zengő panasszal. Mert, amint mondja, távolinak érzi azokat, akik közel vannak Önhöz és ez mutatja, hogy világa már tágulni kezd. S ha közelsége távoli, akkor távolsága már a csillagok alatt van és nagyon messze; örüljön növekedésének amelybe senkit sem vihet magával és legyen jó a visszamaradókhoz, járjon biztosan és nyugodtan előttük, ne kínozza őket kétségeivel s ne rémítse bizalmával vagy örömével, – ezt úgysem tudnák megérteni. Keressen velük valami egyszerű és hű közösséget s ennek nem kell okvetlenül változnia, ha közben Ön más és más lesz is; szeresse bennük az élet egy idegen formáját és legyen kímélettel az öregedők iránt, akik félnek az egyedülléttől, amelyhez Önnek bizalma van. Kerülje el az anyagszolgáltatást a szülők és gyermekek közt mindig feszülő drámához; ez sok erejét használja el a gyermekeknek és elemészti az öregek szeretetét, amely hat és melegít, ha nem is észrevehetően. Ne kérjen tőlük tanácsot és ne számítson megértésükre, de higyjen a szeretetben, amelyet örökségként őriznek az Ön számára és bízzék benne, hogy ebben a szeretetben erő lakozik és áldás, amely alól nem kell kivonnia magát, nehogy túl messzire menjen!

Jó, hogy mindenek előtt hivatást választ, amely önállóvá teszi Önt és minden szempontból teljesen a saját lábára állítja. Várja meg türelmesen, hogy benső élete korlátozva érzi-e magát e hivatás formája által. Én nagyon nehéznek tartom és igényesnek, mert nagyon sok konvenció terheli és feladataiban személyes felfogásnak alig enged teret. De magányossága még nagyon idegen körülmények közt is támasza és otthona lesz Önnek s belőle kiindulva mindig meg fogja találni a helyes utat.
Jókívánságaim kísérik és bizalommal gondolok Önre.

az Ön
Rainer Maria Rilke-je

fordította: Szabó Ede

Szavazatok száma: 0