Jelenlegi hely

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 5. levél

Beküldte Ady - 2014. március 31.

Róma, 1903. okt. 29.

Kedves és tisztelt Uram,

augusztus 29-i levelét Firenzében kaptam meg és csak most felelek rá, két hónap múlva. Bocsásson meg ezért a késlekedésért, de útközben nem szívesen írok levelet, mert a levélíráshoz a legnélkülözhetetlenebb eszközökön kívül többre van szükségem: némi csendességre, magányra s egy nem túlságosan kedvetlen órára.

Rómába talán hat hete érkeztünk meg, olyan időben, amikor még üres, forró és láztól bódult volt, és ez a körülmény egyéb gyakorlati, berendezkedési nehézségekkel együtt közrejátszott abban, hogy a nyugtalanság körülöttünk sehogy sem akart véget érni és az idegenség is a hontalanság terhével nehezedett ránk. Ehhez hozzá kell még számítani, hogy Róma (arra, aki még nem ismeri) az első napokban nyomasztólag és szomorúan hat: előbányászott és fáradságosan épségben tartott múltjának gazdagsága miatt (amelyből a törpe jelen táplálkozik) élettelen és gyászos múzeumi hangulatot áraszt s a tudósok, filológusok részéről támogatott és az átlagos itáliai utazók által utánzott túlbecsülése miatt mindeme tönkrement és meghamisított tárgyaknak , amelyek végtére is nem többek, mint esetleges maradványok egy más korból és életből, mely már nem a mienk, nem is kell, hogy a mienk legyen. Végül többhetes naponként való védekezés után az ember, bár még kissé zavartan, visszatalál önmagához és azt mondja: nem, itt nincs több szépség, mint másutt és mindez a sok, nemzedékeken keresztül megcsodált tárgy, amelyet napszámoskezek javítottak és egészítettek ki, nem jelent semmit, maga is semmi, nincs szíve, nincs értéke; de van itt sok szépség, mivel mindenütt sok a szépség. Végtelen áradású, fürge víztömegek ömlenek ódon vízvezetékek ívei alatt a városba s táncolnak a sok tér fehér kőcsészéi felett, széjjel folynak az öblös, tágas medencékben és zubognak egész nap, zúgásuk belenő az éjszakába, amely itt hatalmas, csupa csillag és szellősen lágy. És kertek vannak itt, feledhetetlen fasorok és lépcsők, – lépcsők, melyeket Michelangelo tervezett, a leomló víz mintájára épült lépcsők, széles lejtőkkel, ahol egyik fok a másikból mint hullámból a hullám születik. Ilyen benyomások után összeszedjük magunkat, magunkhoz térünk abból a követelőző sokféleségből, amely itt szónokol és fecseg (s milyen beszédes!), és lassacskán felismerjük azt a néhány dolgot, amiben örökkévalóság él és ezért szerethetjük és magányosság él, amelyben csöndesen résztvehetünk.
Most még a városban, a Kapitoliumon lakom, a római művészetből ránkmaradt legszebb lovasszobor, Marcus Aurelius szobra közelében; de pár hét múlva csöndes, egyszerű helyre költözöm, egy nagy park mélyén eldugott régi pavillonba, amely a városi zajtól és bizonytalanságtól távol rejtőzik. Ott fogok lakni egész télen át, örvendezve a nagy csendességnek s ettől jó és eredményes órák ajándékát várom...
Ott már inkább otthonos leszek és akkor hosszabb levelet írok, amelyben szóbakerül majd az Ön írása is. Ma még csak azt kellene elmondanom (s talán hiba, hogy nem tettem meg már korábban), hogy a levelében bejelentett könyv, (amely az Ön munkáit tartalmazta volna) nem érkezett meg ide. Talán visszakézbesítették Önnek még Worpswedeből? (Mert csomagokat nem szabad a címzett után külföldre küldeni.) Ez a lehetőség a legkedvezőbb és szeretném, ha feltevésem beigazolódnék. Remélhetőleg nem kell az elveszésére gondolni, bár ez az itáliai postaviszonyok mellett, sajnos, nem ritkaság.
Szívesen fogadtam volna ezt a könyvet is (mint minden életjelt Önről); és időközben keletkezett verseit mindig elolvasom (ha rámbízza) és igyekszem átélni őket, amilyen jól és szívből csak tudom.

Jókívánságait és üdvözletét küldi

az Ön
Rainer Maria Rilke-je

Szavazatok száma: 0