Jelenlegi hely

Seneca: Az ép ész nem kölcsönözhetõ

Beküldte Ady - 2012. szeptember 13.

„Te leckéztetsz engem? - kérded. - Magadat már megleckéztetted, meg is javultál, ugye? Ezért van idõd mások javítgatására?"
Nem vagyok olyan elvetemült, hogy betegen gyógyításra vállalkozzam, de mintha ugyanabban a betegségben feküdnék, megbeszélem veled a közös bajt és közlöm az orvosságot. Így hát hallgass rám, mintha bensõ énemmel társalognék. Bebocsátlak magányomba és füled hallatára vitatkozom önmagammal.
Így kiáltok önmagamra: „Számláld meg éveidet, és szégyellni fogod, hogy még mindig csupa olyasmire törekszel, mint gyermekkorodban, s csupa olyasmit viszel véghez. Halálod napjához közeledve legalább arról gondoskodj, hogy hibáid elõtted haljanak meg. Bocsásd útjára a felkavaró gyönyörûségeket, nagy árat kell fizetni értük: nemcsak az eljövendõk ártanak, hanem a már elmúltak is. Mint ahogyan a bûnökkel (ha nem leplezõdtek is le elkövetésük idején) nem távozik el együtt a szorongás, úgy a gonosz gyönyöröknek is megvan utólag a böjtje.
Nem tartósak, nem hûségesek; még ha nem ártanak is, elillannak. Nézz inkább valami maradandó jó után. Ilyesmi pedig csak az, amit a lélek önmagából merít. Egyedül az erény szavatol az örök, békés örömért - még ha valami akadályozza is, az csak úgy lép közbe, mint a felhõk: alant úsznak, de mégsem homályosítják el a napot.
Mikor adatik meg, hogy eljuss ehhez az örömhöz? Ámbár eddig sem kételkedtél, sietned kell. Sok tennivaló van hátra: ha végre szeretnéd õket hajtani, neked magadnak kell rááldoznod éjszakát és fáradságot. Az ilyesmit nem intézheted el megbízatás útján. Másfajta tudomány terén szabad segíteni. Az én idõmben élt egy Calvinius Sabinus nevû gazdag. Felkapaszkodott volt rabszolgára vallott vagyona, de a szelleme is: sohasem láttam még a gazdagságra kevésbé termett embert. Olyan rossz volt az emlékezete, hogy hol Odüsszeusz, hol Akhilleusz, hol Priamosz neve hullott ki belõle, pedig õket olyan jól ismerjük, mint nevelõinket. Nincs az a neveket nem bejelentõ, hanem kifundáló vénecske nomenclator, aki olyan hibásan köszöntgette volna sorjában a városi népet, mint õ a trójaiakat és az akhájokat. Ám ennek ellenére mûveltnek akart látszani. Hát ezt a rövidebb utat gondolta ki: nagy pénzen vett rabszolgákat - az egyik Homéroszt tudta fejbõl, a másik Hésziodoszt, a kilenc lírikushoz is kinevezett egy-egy rabszolgát. Ne csodálkozz, hogy nagy árat fizetett értük: nem készen talált rájuk, megrendelte õket. Miután ezt a személyzetet betanították, elkezdte gyötörni vendégeit. Kerevete lábához állíttatta a rabszolgákat, idõrõl idõre verssorokat kérdezett tõlük, hogy elismételgethesse; gyakran belesült egy szó közepén. Satellius Quadratus, gazdag ostobák tányérnyalója, következésképpen talpnyalója - s ami e kettõhöz kapcsolódik: nyelvét is öltögette rájuk - azt tanácsolta neki, hogy filológusokat alkalmazzon morzsalékszedegetõnek. Mikor Sabinus elmondta, hogy minden egyes rabszolga százezer sestertiusába került, így szólt: „Kevesebbért vehettél volna ugyanennyi könyvestokot." S amaz mégis kitartott a meggyõzõdése mellett, hogy õ is tudja, amit házában bárki tud. Ugyanez a Satellius elkezdte noszogatni a beteges, sápadt, törékeny embert, hogy birkózzék. Sabinus ellenvetésére: „Hogy tehetném? Hisz épp hogy élek." Õ így felelt: „Könyörgök, ne mondd ezt! Nem látod, mennyi makkegészséges rabszolgád van?"
Az ép ész nem kölcsönözhetõ, nem kapható. S azt hiszem, ha eladó volna, nem találna vevõre. A bolond bezzeg elkél naponta.

De fogd, amivel tartozom, és élj boldogul. „Gazdagság a természet törvénye szerint szabályozott szegénység." Ezt gyakran mondja Epikurosz más-más módon, de sohasem hallhatjuk túl sokat, amit sohasem tanulhatunk meg eléggé. Egyeseknek csak meg kell mutatni az orvosságot, másokba bele kell verni. Élj egészségben!

Címkék:

Szavazatok száma: 116