Julian Gough: Végvers (részlet)

Beküldte Ady - 2023. július 12.

És néha a játékos azt hitte, hogy az univerzum beszélt hozzá a nullákon és egyeseken keresztül, a világ elektromosságán keresztül, a képernyőn gördülő szavakon keresztül egy álom végén...
És az univerzum azt mondta, hogy szeretlek.
És az univerzum azt mondta, hogy jól játszottad a játékot.
És az univerzum azt mondta, hogy minden, amire szükséged van, benned van.
És az univerzum azt mondta, hogy erősebb vagy, mint gondolnád.
És az univerzum azt mondta, hogy te vagy a napfény
És az univerzum azt mondta, hogy te vagy az éjszaka
És az univerzum azt mondta, hogy a sötétség, amivel harcolsz, benned van.
És az univerzum azt mondta, hogy a fény, amit keresel, benned van.
És az univerzum azt mondta, hogy nem vagy egyedül
És az univerzum azt mondta, hogy nem vagy különálló minden más dologtól.
És az univerzum azt mondta, hogy te vagy az univerzum, amely önmagát kóstolja, önmagához beszél, saját kódját olvassa...
És az univerzum azt mondta, hogy szeretlek, mert te vagy a szeretet.
És a játék véget ért, és a játékos felébredt az álomból. És a játékos új álmot kezdett. És a játékos újra álmodott, jobban álmodott. És a játékos volt az univerzum. És a játékos volt a szerelem.
Te vagy a játékos.
Ébredj fel!

Szavazatok száma: 0

Weöres Sándor: Örök pillanat

Beküldte Ady - 2023. május 2.

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
 
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
 
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent –
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
 
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Szavazatok száma: 0

József Attila: Magad emésztő

Beküldte Ady - 2022. július 4.

Magad emésztő, szikár alak!
Én megbántottalak.

Botot faragtál, ábrákkal tele,
beszélt a nyele,
aztán meguntad. Igy volt?
S eldobtad, ahogy az égbolt
az unt csillagot ejti le.
Én fölvettem és rádhuztam vele.

Igy volt?
Sajnálom, kár volt.

Világomon, mint üvegen át
hallgattam uj álmod madara dalát.
Azt hittem, annyi az ének,
amennyi a magány üvegének
vastag tábláin átszüremlik.

S hallottam, emlit
az a szó isteneket,
kik nem hajolnak ezután neked.
Pedig
te nem szolgálsz többé nekik.

Most már értelek.
Pörös felek
szemben álltunk, de te szintén
más ügyben, más talaj felett
tanuskodtál, mint én.

Már értelek. Mit érsz vele? A mult
tüntető menete elvonult,
a lomb lehullt
s a fájdalom ágai benned,
mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évadok,
rétegek, szintek és tagok
óriási nyomása alatt.

Akár egy halom hasitott fa,
hever egymáson a világ,
szoritja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s igy mindegyik determinált.
Igy él a gazdag is, szegény is,
igy szenvedünk te is meg én is
s még jó, ha az ember haragja
nem az embert magát harapja,
hanem valaki mást,
dudás a fuvolást,
én téged és engemet te, -
mert mi lenne, mi történhetne,
ha mindig magunkba marna
az értelem iszonyu karma?

S ha már szólok, hát elmesélem, -
villamoson
egy este a Széna téren
találkoztunk. Kalapot emeltem,
talán nyeltem,
köszöntem és te
csodálkozva vettél észre.

S még ottan
egy pillanatig szórakozottan
eltünődtem, - hiszen lehetnénk
jóbarátok, együtt mehetnénk
a kávéházba s teát kavarva,
szépet, jót, igazat akarva
beszélgethetnénk irodalomról,
vagy más ily fontos emberi lomról
és telt szavadra,
mit óvatosan vetnél a latra,
utalván a tapasztalatra,
indulatom messze ragadna,
te - hozzátéve: „Szivedre ne vedd” -
leintenél, mint az öregebb,
mint az apám
s én bosszankodnék, de nem mondanám.

Szavazatok száma: 0

József Attila: EGY KÖLTŐRE

Beküldte Ady - 2022. július 4.

Sakált kiált, hollót hörög,
ki jól dalolni restel;
és idenyög a Dala-dög,
az éveire mester.
Nem a szipolyt, ő azt gyalázza,
kinek nem álma pálmaháza

Pálmáját öntözzék ebek,
álljon közibük ő is.
Kertésszen őszi kerteket,
hol megtrágyázzák őt is.
És orrát vájván, mint a vermet,
csak higyje azt, hogy elmerengett.

Mit koslat ködgyűrűk körül
szárnyaska szamarával,
ha nem vivódik emberül
a népek nyomorával!
S a poshadt ködöket habossá,
ha nem habarja viharossá!

Ha nem bú, nem baj őneki,
hogy oszladozó felhő
ez édes nép, mert szétszedi
az úri szél, a dörgő.
Míg sorsunk rongy és alant szárnyal,
tapogatódzó ökörnyállal!...

Kóró a lelke, űl azon
kis varasbéka ékül;
vartyog s míg zizzen a haszon,
vénebb békákkal békül.
Ha hitted messziről smaragdnak,
csak fogd meg, ujjaid ragadnak.

...Olcsón adódott el, hiszen
szerény, akár a kórság.
Adjuk rá néki iziben
ezt a jószagú rózsát.
'sz künn azért zúg nemes viharja,
mert benn a hasikát csikarja.

Szavazatok száma: 0

Áprily Lajos : Marasztalnálak májusom

Beküldte Ady - 2022. június 1.

Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhavas lábad indulni kész.
Völgyünk csodája, tündér lányalak,
év gyönyörűje, hogy marasszalak?
Mi tudna késleltetve hatni rád?
Iszalagokkal kötném meg bokád.
A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,
útrekesztő bozóttá nőjenek.
Szövetkezném a völgy rigóival,
legyen daluk kötő varázsú dal.
Szarvasokat vennék rá, hogy csapat
állja el agancsokkal utadat.
Tél-nyűtte testemet vetném eléd,
hogy lefogjam lábad lendületét.
Marasztalnálak, mert nem tudhatom:
találkozunk még, tündér hónapom?

Szavazatok száma: 0

Dr. Szabó Katalin Ingrid: Úgy mentem el

Beküldte Ady - 2022. április 25.

Még el sem búcsúztam.
Pedig úgy akartam...
Fájó emlékeim
haraggal takartam.

Úgy mentem, mint tolvaj
ki ellopja a szívét,
miközben jól tudtam,
az már rég a tiéd.

Lehajtottam fejem,
hogy te ne is lássad
arcomon keserű
könnyek csordogálnak.

Nem álltam elébed,
hogy kezet nyújtsak neked.
Féltem, megragadod,
és el sem engeded.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Gondolatok a szülőségről

Beküldte Ady - 2021. november 10.
"Szülőnek lenni mindenképpen titok, anyaként, apaként közel lehetsz a csodához, Isten (vagy az univerzum, és így tovább, kinek hogy tetszik) végre elárulja, leleplezi magát. Máskor olyan jól el van takarva a teremtés, az anyag, a varázslat, de a gyerek könnyedén félrelöki a paravánt, és megérted, mi végre ez az egész.
Szavazatok száma: 0

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Beküldte Ady - 2021. október 8.

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Háy János: Egy szerelmes vers története

Beküldte Ady - 2021. február 24.

A verset, amit akkor írtam,
amikor tíz napja, vagy inkább
két hete nem láttalak, mert mondtad,
hogy kell egy kis szünet, hogy átgondold,
mi volt és mi legyen, a verset, ami arról
a tulajdonképpen közhelyes érzésről szólt,
hogy rossz nélküled, vagy más
megfogalmazásban, csak veled jó,
s eljátszott számtalan olyan szóval,
amit kizárólag akkor képes az ember használni,
amikor mélyen beleszeret valakibe,
minden más esetben ezeket a szavakat,
kicsim, csillagom, szivem,
és sorolhatnám, mindenki messze elkerüli.
A verset, amiben szerepelt egy felhívás,
hogy óvd te is ezt az érzést, mert túl
érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz
mozdulattal végzetes hibát követhetünk el,
s csak évekkel később, mikor már régen elveszett
derül ki, hogy mennyire nem kellett volna
elutasítani egy találkozót például, mennyire
nem kellett volna azt a rossz mondatot
megírni sms-ben, de akkor már késő.
A verset, amiben volt egy hasonlat is,
hogy olyan, mint, már nem emlékszem mi volt,
de arra utalt, hogy könnyen megnyomhat az
ember egy rossz gombot, s az egyébként
rendkívül korszerű szerkezet, talán valami gépről
volt szó, elromlik, vagy helytelen,
számunkra nem megfelelő funkcióban
kezd el működni.

A verset, amit akkor írtam, s gondoltam,
megmutatom, már nem olvastad el,
mert az utolsó, a szerelmünk szempontjából
végzetes találkozón azt mondtad, hogy
soha, még soha nem éreztél így egy férfi iránt,
és ez fantasztikus, ez volt az egyik kedvenc
szavad, én nem szerettem annyira,
de erre soha nem gondoltam, hogy nem,
mert annyira szerettem benned mindent,
még azt is, amit tulajdonképpen nem szerettem
például ezt a szót, amivel most a kapcsolatunkat
minősítetted, s amihez rögtön, hogy ne árválkodjon
magában, hozzáfűzted, hogy ugyanakkor
s megint mondtál egy olyan szót, amit gyakran
az átlagosnál gyakrabban használtál más
esetekben is, hogy ugyanakkor borzasztó,
hogy ennyire egy érzés függvényébe kerültél,
s veszélyben érzed a szabadságodat,
az életed egyéb területeit, s hogy emiatt
kérted tulajdonképpen a szünetet, hogy,
így mondtad, megéri-e ez a veszteség.
Itt gondoltam egy kérdéssel megkönnyítem,
amit mondani akarsz, hisz szerettelek.
Meg? – kérdeztem, s te akkor azt mondtad,
fájt kimondanod, láttam, hogy nem.
A verset, amit akkor írtam, később,
hisz van ez az asszimetria a megírás
és a megjelenés között, az érzés és
az érzés manifesztációja között,
becsúszik egy-két hónap, esetleg több,
a verset később egy másik lány olvasta,
és a nyakamba borult, mert nagyon szeretett,
volt benne az a mély érzés, ami bennem is,
bár most nem, hogy nem is gondolta, mert
olyan ritkán, mondhatni soha nem mutatom ki,
nem is gondolta, hogy ennyire szeretem,
el is sírta magát, mert ebben a mély érzésben
a legkülönfélébb, máskor egyáltalán
nem elfogadott cselekedetek is megengedettek,
én megfogtam a karját és távolabb toltam,
s ebbe a könnyes, szemmel láthatóan,
de a szivemben egyáltalán nem érzékelhetően
nagyon édes arcba mondtam,
hogy menj el, érted, menj el innen, és kitoltam
a lakásból a körfolyosóra, ahol nemrégen
érkezett, s úgy érezte, most élete
egyik boldog óráját közelíti meg,
s pár perccel ezelőttig, ez az érzés erősödött benne,
s most így végképp érthetetlen számára az,
ami történt.
Bezártam a bejárati ajtót, kulcsra,
s rögtön ott, az előszobakövön
csuklottam térdre, ez az a rendkívül
nevetséges pozíció, amit már a legigénytelenebb
filmek sem mernek ábrázolni, mégis,
mint az én példám mutatja: létezik.
Ebben a nevetséges pozícióban kezdtem el
zokogni, hisz összegörnyedve az előszobakövön
mi mást tehetne az ember, zokogtam bele
a padlólapokba, s még beszéltem is,
hogy gyere vissza, gyere vissza, aztán megijedtem,
talán a lány a gangon van még és félreérti,
s elkezd zörögni, hogy itt van, engedjem be,
és elhallgattam, de a könnyem tovább ömlött,
s a nevetséges pozíció is maradt, mintha
könyörületet vártam volna valakitől,
holott egyedül voltam, teljesen egyedül,
a testem, mint egy véletlen
odakeveredett bogarat, amire a lakásban
egyáltalán semmi szükség nem volt és nem lesz,
agyonnyomta az istent.

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára