Francis Bacon: Baráti tanács a lelki egészséghez

Beküldte Ady - 2005. március 23.

Jól mondja Hérekleitosz egyik talányában: Mindig a tiszta fény a legjobb. Annyi bizonyos, az a fény, amelyet mások tanácsa gyújt fel bennünk, mindig egyszerő és tiszta, ellentétben azzal, amely saját eszünkből és ítéletünkből származik, hiszen azt átjárják és átitatják szenvedélyeink és szokásaink. És az eredmény attól függ, hogy barátunk jó tanácsára, vagy saját hízelgésünkre hallgatunk-e. Mert nincs nagyobb hízelgője az embernek önmagánál, és nincs jobb orvosszer az önhízelgés ellen a baráti szókimondásnál. Tanács kétféle van: az egyik a magatartásra, a másik a cselekvésre vonatkozik.

Szavazatok száma: 107

Seneca: Birtoklás

Beküldte Ady - 2005. március 23.

Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzünk, elfogadunk, kicsavarja kezünkből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a miénk...

Vedd szemügyre mindazt, ami az őrültségbe sodorja az embert, aminek vesztét könnyekkel siratja; megtudod majd, nem a kár kellemetlen, hanem a kárról alkotott elképzelés. Hogy valami elveszett, senki sem érzi, csak rágódik rajta. Ha önmagadat birtoklod, semmit sem vesztettél el. De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?

Szavazatok száma: 102

Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának

Beküldte Ady - 2005. március 3.

Kettesben vagyunk, valami mérkőzést közvetít a tévé, az egész folyosó a képernyő előtt ül, üres a szobánk. Lázas, előzőleg megnéztem táblát az ágy lábán, láttam a lázgörbét, a pulzusszámot, a tegnapinál megint alacsonyabb tenziót, bár ne értenék minden orvosi jelzést. „Nemsokára itt hagy” - gondolom, s hirtelen rám tör a teljes iszonyata annak, ami elkövetkezik. Letérdepelek elé a kőre, mellé nem ülhetek: balján a fal, béna felén a deszka, csak térdelhetek előtte, s ráhajtom a sok intravénás injekciótól feketére bevérzett, mozdulatlan jobbjára a homlokomat.

Szavazatok száma: 94

Márai Sándor: Az öregség

Beküldte Ady - 2005. február 20.

"Látod, így jön majd az öregség, udvariasan. Mint a lictor, mikor a halálhírt viszi a patríciusnak, s bókol, amint átnyújtja a halálos iratot. Nem dráma az öregség, ne félj. Egy napon hírt kapsz, ennyi az egész. Felnézel, a munkából és az életből, szórakozottan, s aztán készségesen mondod: "Igen, igen. Meg kell öregedni. Egy pillanat még, valamit akartam... "

Márai Sándor

Szavazatok száma: 154

Erich Fromm: Szerelem, szexualitás

Beküldte Ady - 2005. február 20.

A szexuális vágy egyesülésre törekszik, és korántsem csupán testi étvágy, egy fájdalmas feszültség oldódása. De a szexuális vágyat éppúgy felszíthatja a magány szorongása, a hódítás, vagy a meghódolás vágya, a hiúság, a kínzás, vagy éppen az elpusztítás vágya, mint a szerelem. Úgy látszik, hogy a szexuális vágy bármilyen erős szenvedélyekkel keveredhet, és bármilyen erős szenvedély felszíthatja, és ezek közül csak az egyik a szerelem.

Szavazatok száma: 165

A képen Európát es Afrikát látjatok éppen a naplemente idején

Beküldte Ady - 2005. február 11.

A kép fele az éjszaka. A világos pontok a városok fényei. Afrika északi része a Szahara. A kép az űrkomp utolsó útján készült műholdas kapcsolat segítségével felhőtlen időben. Hollandiában, Párizsban, Barcelonában láthatóak a város fényei, ugyanakkor Londonban, Lisszabonban es Madridban még nappal van. A Gibraltári Szoros felett süt a nap, míg a Földközi tengert már a sötétség borítja. Az Atlanti Óceán közepén láthatóak az Azori szigetek, tőluk Dél-keletre találhatóak a Madeira szigetek és még egy kicsit lejjebb vannak a Kanári szigetek.

Szavazatok száma: 140

R. M. Rilke: Szerelmes dal

Beküldte Ady - 2005. január 27.

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

Kosztolányi Dezső fordítása

Szavazatok száma: 148

Krónikus hóhiány

Beküldte Ady - 2005. január 19.

puskasl1: Nem tudom, csak nekem tőnt-e fel, de idén (a mostani téli időszakban) még nem esett számottevőbb mennyiségő hó, ami aztán meg is marad volna. Sőt, autós társaim azt is megfigyelhették, hogy az egyébként igenis szokásos reggeli jégpáncél-kapargatás is elmaradt ezidáig, nem számítva persze az egyszeri és megismételhetetlen ónoseső-jelenséget.

Szavazatok száma: 150

Tatiosz: A szív meghasonlottjai

Beküldte Ady - 2005. január 13.

Azokra gondolok, akik meghasonlottak, mert becsapták, megsértették, hátba támadták őket; és azokra, akik csaltak, sértegettek, rágalmaztak – és ettől meghasonlottak. Ember vagy, így bármi megtörténhet veled, amit ember elkövetni, vagy eltőrni képes. Amint a tisztaságnak van tudománya, úgy a romlásnak is van. A bölcs, higgadtan fogadja az élet dolgait, az emberi szív kegyetlenségét, a lélek hamisságát is. De mit jelent a szívnek ez a szó: hamisságő – Feltételezi a csalást, az álságot, a képmutatást.

Szavazatok száma: 167

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára