Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 4. levél

Beküldte Ady - 2014. március 1.

Worpswede, Bréma mellett, 1903. júl. 16.

Tíz napja lehet, hogy eljöttem Párizsból, nagyon fáradtan és gyengélkedőn, s a nagy északi alföldre utaztam, amelynek tágas rónasága, csendje és éghajlata talán rendbehozza egészségemet. De éppen hosszantartó esős időben érkeztem és a nyugtalan, szeles táj csak ma kezd egy kissé derülni; felhasználom hát ezt az első világosabb percet, hogy köszöntsem Önt, kedves Uram.

Kedves Kappus úr: sokáig válasz nélkül hagytam egy levelét, nem mintha elfelejtettem volna. Ellenkezőleg: abból a fajtából való volt, amelyet újból elolvas az ember, ha írásai közt ráakad s belőle nagyon közelről ismertem meg Önt. A május 2-iki levele volt ez s bizonyára emlékezik rá. Ha most e messze síkságok nagy csendjében olvasom, szép aggódása az életért még jobban megindít, mint ahogyan ezt Párizsban éreztem, ahol minden másként csendül és hal el a túlzott, a tárgyakat is megreszkettető zsivajban. Itt, ahol egy óriási vidék ölel körül s fölötte átzúdulnak a tengerről jövő szelek, itt érzem csak, hogy azokról a kérdésekről és érzelmekről, amelyek a maguk mélységében saját életüket élik, senki sem tud Önnek felvilágosítást adni; mert a legjobbak is elvétik a szavakat, ha azokkal valami hajszálfinomat és szinte kimondhatatlant kell kifejezniök. De mégis hiszem, hogy meg kell találnia a megoldást, ha olyasféle dolgokhoz alkalmazkodik, mint amilyenek most az én szemeimet üdítik fel. Ha a Természethez simul s benne az egyszerűhöz, a kicsinyhez, ami alig látható és oly meglepően naggyá és mérhetetlenné tud válni; ha megvan Önben az apró dolgoknak ez a szeretete és egészen egyszerű szolgaként igyekszik megnyerni annak a bizalmát, ami szegényesnek látszik: akkor az Ön számára is könnyen lesz egységesebb s valamiképpen békültebb minden, talán nem az értelmében, amely csodálkozva hátramarad, hanem legbensőbb éber tudatában és tudásában. Ön oly fiatal még, annyira a kezdet kezdete előtt áll, hogy amennyire csak tudom, arra kérem, kedves Uram, legyen türelemmel szívének minden megoldatlan kérdésével szemben és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák, vagy nagyon idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most a feleletek után , melyek nem adatnak meg Önnek, mivel nem tudná őket átélni. És erről van szó: átélni mindent. Éljen most a kérdésekben. Talán lassanként, észrevétlenül, egy távoli napon élete belenő majd a feleletbe. Hiszen lehet, hogy magában hordja az alkotás és alakítás lehetőségét s ez az élet különösen tiszta és boldog fajtája; nevelje magát erre, – de fogadja el nagy bizalommal azt, ami jön, s ha a saját akaratából jön, bensője valamely szükségéből , vegye magára és ne gyűlöljön semmit.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Faludy György: Michelangelo utolsó imája

Beküldte Ady - 2014. február 22.

Üllőd a föld s az égi boltra állván faludy
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 3. levél

Beküldte Ady - 2014. február 9.

Viareggio Pisa mellett (Olaszország)
1903. ápr. 23.

Húsvéti levelével, kedves és tisztelt Uram, nagy örömöt szerzett nekem; ez a levél ugyanis sok jót árult el Önről s az a mód, ahogyan Jacobsen nagy és rokonszenves művészetéről beszélt, megmutatta, hogy nem tévedtem, amikor ebbe a teljességbe irányítottam az Ön életét sok kérdésével együtt.
Most kitárul majd Ön előtt "Lyhne Niels", a nagyszerűség és mélységek könyve; minél többször olvassuk, annál inkább úgy tűnik, hogy minden benne van, az élet legfinomabbra párolt illatától legsúlyosabb gyümölcseinek dús-zamatú, érett ízéig. Itt minden csupa megértett, megragadott, átélt s az emlékezet tovarezgő visszhangjában felismert esemény; egy élmény sem jelentéktelen, a legcsekélyebb történés is sorsként bontakozik ki és maga a sors olyan csodálatos, hatalmas szőttes, amelyben minden egyes fonalat végtelenül gyöngéd kéz vezetett s helyezett a többi mellé, hogy száz másik fonál tartsa és hordozza. Tapasztalni fogja, milyen boldogság először olvasni el ezt a könyvet és úgy fog bolyongani tömérdek meglepetése között, mint egy újfajta álomban.
De mondhatom, hogy az ember később is újból és újból ugyanezzel a bámulattal olvassa ezeket a könyveket, csodás erejükből mit sem veszítenek és semmi sem fakul el abból a meseszerűségből, amellyel elsőízben is elárasztják az olvasót.
Csak egyre jobban élvezzük őket, mindig hálásabban s valamiképpen jobban és egyszerűbben látunk, mélyül az életbe vetett hitünk s életünk boldogabb lesz és növekszik.
Később el kell olvasnia a "Grubbe Mária" sorsáról és vágyairól írt csodás könyvet, Jacobsen leveleit, naplóját és töredékeit s végül verseit, amelyek a végtelenségbe zengnek, ha fordításuk csak mérsékelt is. (Ehhez javasolnám Önnek, hogy alkalmilag vásárolja meg Jacobsen összes műveinek díszkiadását, amelyben mindez megtalálható. Három kötetben jelent meg, jó fordításban ,Eugen Diderichsnél, Lipcsében, s azt hiszem, csak 5 vagy 6 márka kötetje.)

Címkék:

Szavazatok száma: 5

Adam Zagajewski: Lembergbe utazni

Beküldte Ady - 2014. február 2.

Lembergbe utazni. Melyik állomásról utazzunk
Lembergbe, ha nem álmunkban, hajnaltájt,
mikor harmat ül a bőröndökön, és éppen
megszületnek az expresszek és a torpedók. Hirtelen
utazni el Lembergbe, az éjszaka közepén, nappal,
szeptemberben vagy márciusban. Ha Lemberg
létezik a határokon túl, és nem csupán az új
útlevelemben, ha a lobogó kőrisek és nyárfák
nem szűnnek hangosan lélegezni, akár
az indiánok, s a patakok tovább mormogják
a maguk komor eszperantóját, a viperák pedig,
mik akár az orosz nyelvben a lágyságjelek,
elillannak a fűben. Összecsomagolni és elutazni,
bármiféle búcsú nélkül, délben, eltűnni, akár
az elájuló kisasszonyok. Vagy a bojtorján,
a bojtorján zöld serege, alatta pedig, egy velencei
kávéház napernyői alatt az öröklétről társalgó
csigák. Hanem a székesegyház az égbe nyúlik,
emlékszel, oly meredeken, oly függőlegesen,
akár a vasárnap vagy a fehér szalvéták vagy
a málnával teli vödör a padlón, vagy
a szomjam, mely akkor még nem is létezett,
csak a kertek s a gyom s a cseresznyefán
a mézga s az illetlen Aleksander Fredro.
Mindig is túl sok volt Lembergből, senki sem
érthette meg az összes negyedét, senki sem
hallhatta meg mindahány, naptól perzselt
kövének zúgását, az ortodox templom
éjjelente másképpen hallgatott, mint
a székesegyház, a jezsuiták megkeresztelték
a növényeket, mindahány levelüket, azok
mégis eszeveszetten nőttek, és mindenütt öröm
bujkált, a folyosókon és a kávédarálókban,
melyek maguktól forogtak, a kék teáskannákban,
a keményítőben, ami az első formalista
volt, az esőcseppekben és a rózsatövisekben.
Az ablak alatt elfagyott forzíciák sárgállottak.
A harangok kongtak, a levegő vibrált,
az apácák főkötői vitorlásokként úsztak
a színház körül, a világ oly gazdag volt,
hogy szüntelenül újráznia kellett magát,
a közönség tombolt és nem akarta
elhagyni a termet. Nagynénéim nem sejtették,
hogy egyszer majd feltámasztom őket, és
oly nagy bizalommal telve s oly magányosan
éltek, cselédek siettek friss tejföl után, tisztán
és szépen vasaltan, a házakban kevéske
harag lakott és óriási remények. Brzozowski
megérkezett vendégprofesszornak, az egyik
bácsikám poémát írt azzal a címmel: Miért,
s a Mindenhatónak ajánlotta, és túl sok volt
Lembergből, nem fért el a tálakban,
megrepesztette a poharakat, túlcsordult
a tavacskák, a tavak partján, minden
kéményből előkígyózott, tűzzé hevült, viharrá,
villámlásként kacagott, meghunyászkodott,
hazatért, az Újszövetséget olvasta,
a díványon szunyókált a hucul szőnyeg mellett,
túl sok volt Lembergből, s most semmi sem
maradt belőle, féktelenül nőtt és az ollók
levágták, zord kertészek, ahogy májusban
mindig, könyörtelenül, szeretet nélkül,
ó, várjatok, hadd jöjjön lágy páfrányaival
a meleg június, hadd jöjjenek a végtelen
nyári mezők, vagyis a valóság.
Hanem az ollók szétvágták, a vonalak mentén és
a szálakon át, a szabók, a kertészek, a cenzorok
átvágták a testet és a koszorúkat, a nyesőollók
lankadatlan csattogtak, akár egy óvodás kivágóban,
ahol körbe kell nyírni egy hattyút vagy őzet.
Ollók, bicskák és borotvapengék végigkarmolták,
elvágták, megkurtították a főpapok, a terek,
a házak puha ruháját, a fák némán dőltek ki,
akár a dzsungelben, és a székesegyház remegett,
és az emberek virradatkor zsebkendő és
könnyek nélkül búcsúzkodtak, cserepes
ajakkal, többé már nem látlak, oly sok halál
vár rád, miért kell minden városnak
Jeruzsálemmé válnia és minden embernek
zsidóvá, most pedig csak úgy futtában
becsomagolni, mindig, minden áldott nap
és lihegve elutazni, Lembergbe utazni, hiszen
létezik, békésen és tisztán, akár egy
őszibarack. Lemberg mindenhol jelen van.

Fordította Zsille Gábor

Címkék:

Szavazatok száma: 1

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 2. levél

Beküldte Ady - 2014. január 1.

Viareggio Pisa mellett (Olaszország)
1903. ápr. 5.

Elnézését kell kérnem, kedves és tisztelt Uram, hogy csak most emlékezem meg köszönettel február 24-i leveléről: az egész idő alatt rosszul voltam, ha nem is éppen betegség, de valami influenza-szerű bágyadtság nehezedett rám s ez mindenre alkalmatlanná tett. És végre, mivel állapotom sehogyan sem akart javulni, leutaztam ide a déli tengerpartra, amely jótékony hatásával egyszer már segített rajtam. De még korántsem vagyok egészséges, nehezemre esik az írás és ezért kap most Ön hosszabb levél helyett csak néhány sort.
Természetesen tudnia kell, hogy levelei mindig megörvendeztetnek, csak legyen elnéző a válasszal szemben, amely gyakran talán kielégítetlenül hagyja Önt; mert alapjában véve és éppen a legmélyebb és legfontosabb dolgokban véghetetlenül egyedül vagyunk s hogy valaki másnak tanácsot adni, vagy máson segíteni tudjon, sok mindennek kell történnie, sikerülnie, a dolgok teljes konstellációjának kell beállnia, hogy ez csak egyszer is szerencsével járjon.
Ma csak két dolgot akarok még mondani Önnek.

Címkék:

Szavazatok száma: 3

Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 1. levél

Beküldte Ady - 2013. december 4.

"Ne hétköznapjait vádolja, ha szegényesnek tűnnek; okolja saját magát, mondja inkább azt, hogy a kincsek elővarázsolásához nem eléggé költő; mert az alkotó számára nincs szegénység és közömbös, sivár hely"

Párizs, 1903. február 7.

Igen tisztelt Uram,

levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyon is távol áll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem olyan kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan, és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt, és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb.

Címkék:

Szavazatok száma: 16

Márai Sándor: Szeptember

Beküldte Ady - 2013. szeptember 25.

Az ökörnyállal kezdődik, a mustszagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal és a japán-kínai háborúval; évszakok, egy idő óta, általában háborúkkal kezdődnek. Az égre nézünk, a sűrű, szirupszínű égre, hallgatjuk a berúgott darazsak dongását, a távoli bombák robbanását. E bombák messze robbannak, Spanyolországban és Kínában. A természet az enyészet felé tart; de az ember sem tétlen.

Bombával és ökörnyállal kezdődik, s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez.

Címkék:

Szavazatok száma: 43

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

Beküldte Ady - 2013. augusztus 26.

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Címkék:

Szavazatok száma: 42

Márai Sándor: Augusztus

Beküldte Ady - 2013. augusztus 24.

Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfajta ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek. Lelkendeznek, aztán sóhajtanak, leülnek a félig kicsomagolt málhák között, kifulladtan, fáradtan, tehetetlenül. Egy pillanatig ülnek így, révedező pillantással, emlékektől csillogó szemmel, önfeledt mosollyal. Nem hallják, mikor ebédhez hívják őket. A padlón papucs hever s a Dávid-szobor apró gipszmása s egy villamosjegy Párizsból. „Igen, jövök már”, kiáltják az ebédlő felé. E pillanatban elkomolyodnak.

De ez a komolyság, az első kanál levessel már el is múlik. Milyen szép a lakás! Persze, kitakarították, amíg ők oda voltak. Milyen szép az otthon, s Párizsban láttak egy négert, ott ült a sugárúton egy kávéház előtt, fehér nyári ruhában, girardikalapban, s arra a fűszeresre hasonlított, akinek régen, régen, harminc év előtt üzlete volt Kalocsán. Még szeptember előtt kifestik a lakást, mondják, s a kályhákat is át kell állítani. De Velencében, a dózsék palotájában, nem volt fürdőszoba; ki hinné?... Végre, igazi étel, mondják teli szájjal és csillogó szemekkel; egész úton nem kaptak egy falat rozskenyeret! De aztán eszükre jut a pillanat, mikor Hampsteadban, egy kis fennsík domborulatáról lenéztek Londonra, s egyszerre hallgattak, mert éppen este volt, s London oly nagy volt és olyan vidékies, s végképp nem értették. Aztán lefeküsznek a díványra, belélegzik az ismerős szoba változatlan illatát, még akarnak mondani valamit, Elíz csomagolja ki a pipereszereket is, mert félős, hogy kiömlött a kölnivíz. Firenzében rossz volt az ágy, még akarnak valamit. De akkor már alszanak.

Címkék:

Szavazatok száma: 47

Seneca: Erkölcsi levelek (17. levél)

Beküldte Ady - 2013. augusztus 13.

Vesd el mind a hiábavalóságokat, ha okos vagy, sőt hogy okos légy, és nagy iramban, teljes erővel törekedj a helyes gondolkodásmódra. Ha valami feltartóztatna, vagy vergődj át rajta, vagy vágd ketté. "Családi vagyonom késleltet - mondod -, úgy akarom elrendezni, hogy elég legyen, ha semmit sem csinálok, nehogy terhemre legyen a szegénység, vagy én legyek a más terhére." Mikor ezt mondod, úgy látszik, nem ismered annak a jónak erejét és hatalmát, amelyre gondolsz. S ugyan átlátod a leglényegesebb dolgot: mennyit használ a filozófia, a részleteket azonban még nem elég finoman különbözteted meg, s még azt sem tudod, mennyire segít bennünket mindenben, "miképpen a legfőbb ügyben is segítségünkre jön, s a legcsekélyebbekig is leereszkedik" - hogy Cicero szavával éljek. Higgy nekem, folyamodj hozzá tanácsért, majd rábeszél, ne ülj le a számvető tábla mellé.

Címkék:

Szavazatok száma: 51

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára