Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 4. levél
Worpswede, Bréma mellett, 1903. júl. 16.
Tíz napja lehet, hogy eljöttem Párizsból, nagyon fáradtan és gyengélkedőn, s a nagy északi alföldre utaztam, amelynek tágas rónasága, csendje és éghajlata talán rendbehozza egészségemet. De éppen hosszantartó esős időben érkeztem és a nyugtalan, szeles táj csak ma kezd egy kissé derülni; felhasználom hát ezt az első világosabb percet, hogy köszöntsem Önt, kedves Uram.
Kedves Kappus úr: sokáig válasz nélkül hagytam egy levelét, nem mintha elfelejtettem volna. Ellenkezőleg: abból a fajtából való volt, amelyet újból elolvas az ember, ha írásai közt ráakad s belőle nagyon közelről ismertem meg Önt. A május 2-iki levele volt ez s bizonyára emlékezik rá. Ha most e messze síkságok nagy csendjében olvasom, szép aggódása az életért még jobban megindít, mint ahogyan ezt Párizsban éreztem, ahol minden másként csendül és hal el a túlzott, a tárgyakat is megreszkettető zsivajban. Itt, ahol egy óriási vidék ölel körül s fölötte átzúdulnak a tengerről jövő szelek, itt érzem csak, hogy azokról a kérdésekről és érzelmekről, amelyek a maguk mélységében saját életüket élik, senki sem tud Önnek felvilágosítást adni; mert a legjobbak is elvétik a szavakat, ha azokkal valami hajszálfinomat és szinte kimondhatatlant kell kifejezniök. De mégis hiszem, hogy meg kell találnia a megoldást, ha olyasféle dolgokhoz alkalmazkodik, mint amilyenek most az én szemeimet üdítik fel. Ha a Természethez simul s benne az egyszerűhöz, a kicsinyhez, ami alig látható és oly meglepően naggyá és mérhetetlenné tud válni; ha megvan Önben az apró dolgoknak ez a szeretete és egészen egyszerű szolgaként igyekszik megnyerni annak a bizalmát, ami szegényesnek látszik: akkor az Ön számára is könnyen lesz egységesebb s valamiképpen békültebb minden, talán nem az értelmében, amely csodálkozva hátramarad, hanem legbensőbb éber tudatában és tudásában. Ön oly fiatal még, annyira a kezdet kezdete előtt áll, hogy amennyire csak tudom, arra kérem, kedves Uram, legyen türelemmel szívének minden megoldatlan kérdésével szemben és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák, vagy nagyon idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most a feleletek után , melyek nem adatnak meg Önnek, mivel nem tudná őket átélni. És erről van szó: átélni mindent. Éljen most a kérdésekben. Talán lassanként, észrevétlenül, egy távoli napon élete belenő majd a feleletbe. Hiszen lehet, hogy magában hordja az alkotás és alakítás lehetőségét s ez az élet különösen tiszta és boldog fajtája; nevelje magát erre, – de fogadja el nagy bizalommal azt, ami jön, s ha a saját akaratából jön, bensője valamely szükségéből , vegye magára és ne gyűlöljön semmit.
Friss hozzászólások