Richard Siken: A látható világ
A napfény átfolyik a bőrödön, az árnyékodon, a falhoz lapul.
A hajnal eltörte szíved csontjait, akár a gallyakat.
Nem számítottál erre, a hálószoba kifehéredett,
az égitestek fénye arcon csap az öklök áramlatával.
Az arcodhoz emeled a kezed, mintha elrejthetnéd,
a rózsaszín ujjak arannyá válnak, ahogy a fény egyenesen a csontokig hatol,
mintha egy szűk szobában lennél egy üvegbe zárva az összes apró világító porszemmel.
A fényben nincs semmi titokzatosság, a titokzatos az, hogy van valami,
ami visszatartja a fényt, az áthaladástól.
Friss hozzászólások