Azt hiszem Kierkegaardé a gondolat, hogy a jó ellentéte nem a rossz (a rossz kevés, meg alacsony is ahhoz, hogy a jó valódi ellentéte lehessen) hanem a jó és a rossz fogalmának összekeverése összezagyválása.
Bűnt mindenki elkövet (ezért nincs jogunk soha és senki fölött ítélkeznünk), de bűnét nem mindenki bánja meg. S a bűn, a valódi, az Isten előtti – itt kezdődik. Az elkövetett bűn – Isten kegyelméből az önismeret, az alázat és a jóság, a fölemelkedés iskolája lehet: amennyiben fölismerjük, bevalljuk és megbánjuk. De maga a jótett is bukásunk biztos kezdete: amennyiben büszkék vagyunk rá és önmagunk „teljesítményének tekintjük.
...
Van egy nagy különbség egyrészt a tudomány, másrészt a művészet között. A tudomány bármit is alkot, valamiképpen – tudva, nem tudva, közvetve, vagy közvetlenül – a halált kívánja legyőzni. Csakhogy térben és időben legyőzni a halált, s örökké élni: még nehezebb volna, még képtelenebb, mint eltűrni a megsemmisülést.
Ezzel szemben a művészet kis igényű. Nem a halált kívánja eltörölni, csupán megpróbál segíteni meghalni. A halál ugyanis nem a tér és idő büntetése, hanem a térbe és időbe ágyazott világ irgalma. A művészet, s mindenekfölött a vallás, mélységesen tudja ezt, s ezzel együtt azt is, hogy a halál legyőzését nem a halál eltörlése, hanem – a léttel konzseniális összhangban – épp a halál elfogadása jelenti.
A világ legszomorúbb története ezért nem szomorú. S emiatt, hogy az ember igazi szerencsétlensége nem a szenvedésben és nem a sírásban fészkel.
Címkék:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Friss hozzászólások