Kedves mindenki!
Jó régen írtam már a barátság portálra, még anno, mikor a régi portálmotor (micsoda szakszavakat táplált belém mélyen tisztelt főszerkesztő úr:) ) működtette a rendszert. Ez most egy meglepetés, magam számára is, hirtelen ötlettől vezérelve, Gondolom, sokan örülnek most ennek, de Áron mindenek felett:) Talán az Emi vagy a birs név ismerősebb lehet, mint az új.
Mi újság velem? Kérdezik a hangok a fejemben, a szomszédban lakik a kedvenc egyetemi szórakozóhelyünk DJ-je, aki rendes, mert odatehetjük a djpulthoz a kabátunkat és nem kell ruhatárpénzt fizetni. A szobatársaim fiatalok, bírják napi hajnali 2-ig a gyűrődést. Én már nem. Mostanában tanulok, zh-t írok,beadandókat készítek, oroszt fordítok, vagy fordított sorrendben, na meg bejárok szeretett egyetemünk külsőre szocreál hangulatú épületegyüttesébe. Volt gólyabál, Korda Gyuriéknak az első sorban tapsoltunk. A közeljövőben ellátogatunk két szakestre. Régóta tervezett szaunázásunkat is megejthetnénk már. A sok tanulás borította a hétvégi programomat. Sajnálom is, ugyanakkor kedvem nem sok volt utazgatni. Otthon jól kialszom majd magam. Pasizni is kéne, majd valamikor, egyelőre hagyom gyógyulni viszonylag friss sebeimet.:) Mióta megnyílt a Tesco is közel hozzánk, kevesebben járnak a Lidl-be. Ami nem baj, mert nincs akkora sor. Sosincs százasom a kocsihoz, kosár meg nincs. Ma sem volt. Ez megnehezíti a helyzetemet és fejtörést okoz, ha sokmindent akarok venni.
Egyelőre ennyi, majd ha kedvem lesz, még írok. Addig hello mindenkinek:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
fantasztikus
Köszönöm a gyors helyzetjelentést, élvezet volt olvasni. Nagyon miskolci volt... és köszöntelek újra itt.
Oldalak