Barátság portál

Kedves mindnyájan!

Ma ünnepli kedvenc főszerkesztőnk a 30. születésnapját. Ebből a nagyszerű alkalomból küldök neki egy szép verset. További sok boldogságot kívánunk a hétköznapjaiba!

József Attila: Születésnapodra

Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek

A boldogság joga – mint mondják – az élethez való jog.
De van-e jogom örülni az életnek? – kérdeztem, miközben az erdőn át lovagoltam.
Így feleltem magamban: igen, minden embernek joga van az örömhöz, amikor ebbe a világba belép. De csak az örülhet, aki nem követ el bűnt, amellyel szenvedést okoz másoknak.
Jónak kell lennem! – ebben rejlik mostani földé létem igazi boldogsága, ez a feladatom és ideérkezésem lényege.

forrás:gondolkodom.hu

Németh Andornak

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Két felleg ül az esti ég
nehéz hajában és egymásra dörmög,
éjfél van, összebotlik ép
siralmas szerda és hitvány csütörtök.

Fű nő, rügy izzad, hallgatag
gubók ölében készül már a lepke,
halat pólyálgat a patak,
gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.

Gyöngy pára száll pilládra is,
a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék,
hajadban kislányos, hamis
fogócska izgató emléke hál még.

Oly szép vagy és oly fiatal!
s én arra gondolok, amíg csodállak,
hogy vár talán még diadal
és várnak még beszédes pálmaágak!

forrás: gondolkodom.hu

Annál az ostobaságnál jobban, amelyben az emberek java része leéli az életét, csak egy valami képeszt el: az ebben az ostobaságban megbúvó értelem. A közönséges életek egyhangúsága első pillantásra ijesztő.

Itt ebédelek ebben a hitvány, elhanyagolt vendéglőben, belebetegednék, ha le kellene mondanom a szakácsáról, és itt áll mellettem a már elaggott pincér, aki felszolgál nekem, ahogy – úgy hiszem – már harminc esztendeje szolgál fel ebben az étteremben. Milyen az életük ezeknek az embereknek?

Felégettem magam mögött minden hidat és örülök,
hogy a hidak felégtek.
Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok
és kevesebbet értek.
A friss szellő arcomba vág és markomban az ifjúság
kardpengéje töretlen.
Négyes rímek, metaforák, szerelmek és kóbor kutyák
szállásadója lettem.
Nincsen hazám, se passzusom. Csatahajók között úszom,
de belső gőgöm éltet
s egy istentől a versírást kaptam védelmül s vigaszul
meg az érzékiséget.

forrás: gondolkodom.hu

Csillagokat nézel, szép csillagom?
Ég ha lehetnék két szemedet nézném, csillagom ezrével! (Platón)

Az egészen nagy versek, regények, tudós könyvek hangjában van valami egyszerű és gyermekes, mint a mesében. A nagy könyvek mindig mesekönyvek. Ilyen a Biblia, ilyen Tolsztoj, ilyen mindig, minden igazi vers, örök történet. Mert az élet és a lélek alján a mese van, mely néha monda - ilyenkor népek írják, néha hitvallás, mikor próféták írják, néha történet, mikor a nagy írók írják: de a hang és magatartás, mellyel ez írások a világhoz fordulnak, mindig a szűkszavú ősi mese hangja és magatartása. Az emberiség várja a mesét, s a próféta, az író, a tudós csak e mesehangon közelítheti meg igazán és véglegesen az emberek lelkét. Mert minden író Keleten él kissé, a datolyafa alatt ül, s az emberiség köréje telepszik és kéri: "No mesélj."

Fárad a szív
Már nem hallja meg
Bárhogy is hív
És ver a szíved

Nem lát több fényt
Behunyt szemem
Téged sem lát
Ahogy nyújtod kezed

Minden szó
Minden érzés
Minden elfejtett vágy
Minden lépés
Mindegy már

Csendes napok
És néma éjek
Bármit kapok
Mitől féljek?

Sötétebbé
Szelídülnek
Az élénk színek
Mindenkinek

Minden szó
Minden érzés
Minden elfejtett vágy
Minden lépés
Mindegy már

Lépj tovább
Talán a magány is szűnne már
Mert nem múlik, bármeddig vársz

Minden szó
Minden érzés
Minden elfejtett vágy

Negyvenéves vagyok, iskolába jártam, tanultam és töprengtem, tudást és tapasztalatot szereztem, szenvedélyek szûrőjén finomodtam, élmények üllőjén keményedtem, évről évre hidegebb és ridegebb lettem - már nem hittem semmiben, és eszembe sem jutott, hogy még ilyen naiv lehetek valaha, de íme nem használt semmi, a tapasztalat nem tart vissza, a tudás nem józanít - a szenvedély tüze átrágja magát a cinizmuson, mint a száraz fán, mely évek óta korhad.
(Erich Maria Remarque)