Barátság portál

Megérkezés a régi dohos illatú műemlék épület vastag falakkal, rusztikus bútorokkal övezett valóságába. A szobában egy tál friss édes szeder vár. Az ablakból majdnem a főtérre látni. Minden olyan csendes és régies, olyan igazi kikapcsolódást ígérő. Na nem a tengerparti lazulásra vágyóknak, hanem az izgalmakat és a szépséget keresőknek. Régen írtam, rémítően régen. Munka, gondok, vagy inkább az időbeosztás? Inkább az utóbbi. Mellettünk a vár, amit majdnem 500 éve nem tudott bevenni a török. Vörösborok. Jurisics vére, Törökverő pörkölt szederrel, szilvával, almával jó szaftosan kenyérrel mártogatva. Mellé egy jó cabernet sauvignon a Jagodics pincészettől. Az íz, ahogy a pörkölt, a szeder és a szilva összeér a szájban az ízlelőbimbóknak különleges alkalom, ünnepi pillanat. A borárium - mert ott kapható ez az isteni pörkölt - egy kellemes kis mediterrán hangulatú hely. A tulajdonos egy igazi showmen, énekel, anekdotázik, igazi házigazda, szívvel-lélekkel. Jó látni, amikor a munka találja meg az embert és nem fordítva. A lánya alig húsz éves ,de látszik, hogy belőle is méltó vendéglátós lesz. Jó ide betérni. A sajttál gazdag, a borok jók. Pörkölt után szedres palacsinta. A szeder Kőszeg kedvenc gyümölcse. :-) A várnegyed maga a történelem.

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért

Az élet tisztelete a boldogságomat sem adja meg maradéktalanul. Olyan pillanatokban, amikor elfogulatlanul örülni szeretnék, gondolatokat ébreszt bennem a látott és észrevett nyomorúság fölött. Nem engedi meg, hogy e zavaró gondolatokat elhessegessük magunktól. Ahogyan a hullám nem önmagáért van, hanem hogy az óceán hullámzásában állandóan részt vegyen, életem sem lehet soha önmagáért, mindig csak annak átélésében, ami körülöttem van.

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,

Ma este 8-fél 9 körül, a 32-es buszon ülve hazafelé tartottam és éppen ment le a nap. Tiszta volt a levegő, mert a tegnap esti hidegfront kisöpörte a szmogot, a párát és a forróságot, a lemenő nap fénye pedig aranysárgára festette a fákat, az emeletes házak felső szintjeit és az erkélyeket.

"Miért vagytok nyugtalanok és zavarodottak? - Hagyjátok rám a gondjaitokat, minden ügyeteket, és megnyugszotok. Bizony mondom nektek, minden valódi, vak és teljes odaadási gesztusotok meghozza az eredményt, amire vágytok, és megoldja a kibírhatatlan helyzeteket!

Pisi László
Zsiros B. Ödön
Kandisz Nóra
Lakatos Marlonbrandó
Simon Mihálka Vangelisz

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

Kihűl a nap az alkonyi grafitban.
Tágasságával, mélységeivel
a néma tenger arcomba világít.
Öreg vagyok Nem hiszek semmiben.

Öreg vagyok, lerombolt arcomon
csupán a víz ijesztő pusztasága.
A szürkület gránitpora. Csupán
a pórusok brutális csipkefátyla!

Hullámverés. Aztán a puha éj
boldogtalan zajai. Vak rovar,
magam vagyok a rámsötétedő,
a világárva papundekliban.

És egyedül a feneketlen ágyban.
És egyedül a párnáim között.
Magam vagyok az örökös magányban.
Akár a víz. Akár az anyaföld.