Igen, szép és jó élni ma is. Ha fájdalmas is annyi emberi érték és régi szépség pusztulását látni, az értelmetlen, szükségtelen halál borzalmas pusztítását, a gyűlölet eszeveszett tombolását, ami nem tud enyhülni - reménytelenné válni és kétségbeesni sohasem szabad. Mert nem lehet elpusztítani a Földön a halhatatlan Szépséget és nem lehet elüldözni róla a bujdosó Boldogságot. /Lázár Mária/
A főszerkesztő azt mondta, nemhogy írnék valamit. De nem írok, mert ebben a dalban minden benne van,amit most nem is tudnék leírni..
Déli szigetek között hajóztam s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt. Babérfát még keveset láttam. Úgy tudtam, ha természetesen fejlõdik, csak bokor. Itt szép, magas, lombos fa volt, a kertben legalább háromszáz darab. Ebéd és vacsora közben a mély, sötétzöld árnyékban fûszeres illatát szívtam. A frissen sült hal, vörösbor, szõlõ mellé babérillatú levegõ! Aki teheti, szánjon rá egy hetet, nem fogja megbánni. Az étkezésre korábban jöttem, csakhogy tovább ülhessek itt. A tengerre láttam, a kicsiny kikötõre, ahol munkások, halászok, fügét áruló asszonyok nyüzsögtek. Távolabb az öbölben apró szigetek, ciprusfákkal, a középen kolostor. Ott ültem az árnyékban tétlenül, mialatt kint a napfényben izzottak a fehér kövek és szikrázott a tenger. Ebéd után, mikor a török kávét megittam, a heverõbe dõltem, lábamat felraktam a székre és a nehéz, illatos dohányt élveztem. Többször elbóbiskoltam néhány percre, aztán ismét felnéztem.
Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyár végi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél. Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.
Megtaláltam...beleolvasgattam....talán nem vétek az íratlan szabályok ellen, ha beírom néhány gondolatom.
Ez a ti hibátok, mert olvaslak titeket és inspiráltok, hogy én is akarom...akarom...megosztani. Nem vagyok költő, sem író és ez irányú ambícióm sincs. Olyan megérzések után szaladó embergubanc vagyok.
A lenti József Attila-vers gondolatmenetét követve, íme egy igazi klasszikus: Erkel Ferenc Bánk bán c. operájának híres dala, a Hazám, hazám szokatlan feldolgozásban - Katona József és Erkel is most biztos headbangelnek a sírjukban:)
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!
Űlünk, űlünk a mindenség szélén,
Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?
És várunk, csak várunk szomjasztó várásban,
Átalfolyik rajtunk a világosság,
De elhagytuk valahol kőedényeinket,
Elhagytunk valahol minden akarást
S most minden volt és jövendő szomjúság
Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk,
Hogy friss kenyereink halomra száradnak!
A négylábúak, melyeket megettünk,
Most előjönnek és kinevetnek minket,
Ezer és harmincegynehány esztendő
Zuhog végtelen szomorú szemünkből
S nem birja elmosni buta bűneinket.
Most nagyon messze van tőlem a föld,
Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,
Keserű számnak ki mutatna cukrot?
Ki hinné még el, hogy élni akartok?
Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet,
Mert hogy adhatnék eleget kettővel?
Két bárány volt én adó két kezem
S a farkasok elbántak mindkettővel.
Most minden kedvem holtan terül el,
Mert levegőtlen vihar a jajom:
Leszámitva az ostobaságot,
Multunkat, életünket és a gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!
1924 első fele
Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!
„…Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát!
Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-
e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak,
akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő
parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta
el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az
Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez
benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt,
lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt,
amit az Úr számotokra készített, lássátok,
magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul
Friss hozzászólások