Jelenlegi hely

Dalriada: Szent László (Legenda)

Beküldte Tünc - 2010. február 25.

Akkor ma estére még egy poszt - mostanság sokat hallgatom a soproni illetőségű Dalriada együttest (tőlük már idéztem dalszöveget), legfőképpen azért, mert legutóbbi albumukon Arany János balladáit zenésítették meg a Fajkusz banda népzenészekből álló csoporttal együttműködve, nem is akármilyen színvonalon.

Szavazatok száma: 125

Márai Sándor: A zord tél után...

Beküldte Ady - 2010. február 19.

A zord tél után a hivatalos tavasz égzengéssel, záporesővel érkezett. És menetrendszerű akkurátussal megérkeztek San Diegóba a fecskék. A megfigyelők jelentik, mintegy 2500 fecske telepedett San Bernardo környékére - mint minden évben, most is szállást vettek egy kolostor árkádjai alatt, és nekiláttak iszapból és sárból fészket építeni. Tízezer mérföld távolból, Argentínából jöttek, és minden évben pontosan a hivatalos tavasz napján érkeznek. Ebben - mint a heringek vándorlásában - van valami hátborzongató.

Szavazatok száma: 198

Dalriada: A Nap és a Szél Háza (A Fiastyúk keletkezéséről)

Beküldte Tünc - 2010. február 9.

Szegény asszony, volt neki hét fia
Járt nap-nap után napszámba.
Egy nap nem kapott már más egyebet,
Egyetlen csupor sebes tejet.

Lelkére kötötte a hét fiúnak,
Minden ételük e kis tej.
Nem szabad hozzája nyúlni, elébb
Szaporítni kell liszttel.

Asszony este jő, és csepp tej se volt,
Mérgében mondá fiúknak:
Most, ha megettétek mind a tejet,
Heten hét hollóvá váljatok!

Búsula az asszony, hogy tudta ő
Édes vérit így átkozni?
Repül a hét holló, vissza se jő,
Gyermek nélkül kellett maradni.

Szavazatok száma: 255

Csoóri Sándor: Idegszálaival a szél

Beküldte Ady - 2010. február 3.

Itt kékül meg a kezed
s cintányér-arcod itt csattan a földhöz.

Nincs másik idő, mely befogadna,
másik ország, mely nevet adna:
ideköt
idegszálaival a szél,
pamutszálaival a köd
s a végső türelem is ideötvöz.

Elsüllyedt szekértengelyek
forgatják ezt a földet
tavaszba,
nyárba.
A szőlőkarókkal kivert hegy:
Szent István ittmaradt koronája.

Hallgasd,
a tolongó űri zaj:
csikónyerítés, patadobaj.
S a cseréptányérok repedése, mint a csontoké.

Ezer esztendő törik szét velük:
Hunyadi László nyakszirtje, válla –
Futhatsz a szeplőtelen Notre Dame elé,
vonagló sátán-torkaiból is az ömlik, az a szennylé
földed nyomorúsága.

Mint húsban vándorló szilánkot,
hordod magadban romjait;
s ha már sebesülésed ideköt,
ideköt gyógyulásod is.
Feküdj bele a sárba,
borona-rücskös tüske-ágyba,
nevess vagy vicsorogj –
Ölelni másutt is ölelhetsz,
de ölni csak itt maradt jogod.

Szavazatok száma: 204

József Attila: Istenem

Beküldte Ady - 2010. január 15.

Dolgaim elől rejtegetlek
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha egy szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovadat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan,
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Szavazatok száma: 126

Juhász Gyula: Anna örök

Beküldte Ady - 2009. december 28.

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

Szavazatok száma: 125

Murphy-törvények a szerelemben, nőknek

Beküldte Me - 2009. december 5.

1. A legjobb pasi mindig foglalt. Utólag ne mondd naivan, hogy még csak nem is sejtetted! Ezt általában a rajta csimpaszkodó barátnő igyekszik minél konkrétabban vetélytársnői tudtára adni.

2. Ha a pasi foglalt, de mégis belemegy a játékba, azt úgy hívják: csapodár szélhámos. Bármilyen jóképű is legyen, semmi szükséged egy hűtlen alakra, ne vidd haza!

3. Ha tényleg olyan jó pasi, de mégsem foglalt, az nem véletlen. Biztosan valami komoly baj van vele, ezért nem talál magának barátnőt. Messziről kerüld el!

Címkék:

Szavazatok száma: 133

A felolvasó

Beküldte Ady - 2009. november 29.

"Nem félek. Már semmitől sem. Minnél több a szenvedés, annál erősebb a szerelem. A veszély csak erősíti szerelmem: fokozza, megfűszerezi. Leszek számodra az angyal, akire szükséged van. Még szebb életet hagysz magad után, mint amit elkezdtél. A menyország visszavisz, rádnéz, majd így szól: Csak egy dolog teheti a lelket teljessé, az pedig a szerelem."

Szavazatok száma: 221

Oldalak

Feliratkozás Barátság portál RSS csatornájára