Barátság portál

Mély akácillat, amely keveredik a közelgő langyos esőszaggal. Este hat óra, közeledik az eső, az ég mélykék. Langyos és édeskésen fűszeres illatú szellő fúj. Május van, a legszebb hónap. Régen írtam. A tél meglepően pörgős volt, belefeldkeztem a munkába, a mellékesbe, a vállalkozásba, amit nem másnak, hanem magamnak, magamért csinálok. Izgalmas dolog, jó érzés. A tél a saját magamnak végzett munkával és az olvasással telt. Rászoktam. Mindkettőre. :-) Pótcselekvés, hiánypótlás? Talán. De most már részét képezi napi tevékenységeimnek mindkettő. Elkezdtem argentín tangóra járni.

Egy régi indiai mese szerint a kisegér, a macskától való félelme miatt, állandó szorongásban élt. Egyszer aztán egy varázsló megszánta, és macskává változtatta. De akkor meg a kutyától félt. Ezért aztán a varázsló kutyává változtatta. Ettől kezdve meg a párductól kezdett el félni. A varázsló ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett. Itt aztán a varázsló feladta és visszaváltoztatta kisegérré, mondván: - Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hiszen a szíved mindig egérszív maradna.

Dolgozz, munkálj. A szép, a jó, a hasznos,

mihelyt elkészül, az élethez áll.

Minden jó mű egy-egy szabadságharcos.

Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss,

ne fogja a halál!

Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Egymás iránt azonos indítékkal legyetek (és egymás terhét hordozzátok); az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok, hanem adjatok helyet ama haragnak, mely meg van írva: "Enyém az igazságszolgáltatás, én megfizetek (mindenkinek az ő cselekedete szerint), ezt mondja az Úr".

Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.

"Az ember mindig tudja az igazat, azt a másik igazságot, melyet a szerep, a jelmezek, az élet helyzetei eltakarnak." - Márai Sándor

Szeretek én, miként még ember
Sohasem szeretett talán.
Szeretek én szent szerelemmel.
De kedvesem nem földi lyány.

Szeretek én egy istenasszonyt.
Egy számkiűzött istennőt:
A szabadságot. Fájdalom, hogy
Csak álmaimban látom őt.

De álmaimban igen gyakran,
Majd minden éjjel megjelen.
Mult éjszakán is egy virágos
Mezőben együtt volt velem.

Letérdepeltem s elmondék egy
Égő szerelmi vallomást,
S földhöz hajoltam, hogy virágot
Szakítsak, s néki adjam át.

Elszánt legyek, az nem visel meg úgy.
Még mást is mondott, elég sokat
beszélt, sokkal többet, mint amennyit
szokott. Hogy miket, arra már nem
emlékszem. Vagy nem nagyon. Valami
különbségrõl, ezt többször használta,
ezt a szót, most úgy tûnik, mintha
egy ideig csak ezt hajtogatná,
azt hajtogatta volna, különbség
különbség, csak hogy ne legyen csönd.
Aztán abbahagyta és hallgatott.
Hallgat én meg nem néztem oda. Hogy
hová nézett közben? Mit nézünk és
mi hallható? Végül pedig még azt

Nem törõdöm bele, gondoltam. Ezt nem
hagyom. Most nem hagyod, ezt hangosan
is kimondtam. Nem beszélgetés, csak
úgy magamban beszélek. Magamnak,
vagy kicsoda is, de kifelé
mégis kimondtam hangosan. A
Wesselényi utca sarkánál volt.
Ez már a Wesselényi, kérdezte
egy idõsebb hölgy. Inkább csak
megállapítás. A troli pedig
fordult be a Rottenbillerbõl, és
tovább, még egy kanyar, az Izabella.
Itt lett elhatározva, hogy nem fogom
hagyni. De már hogy mit. Azt nem tudtam.
Valami szerelmi ügy. Nem hagyom.