Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
„Á, te vagy az”
mondta Lena, elém jött,
átkarolta a vállam,
és a titkairól sugdosott.
„Á, te vagy az”
mondta Lena,
sarkon fordult és ment.
„Á, te vagy az”
mondta Lena,
mutatott valamit, amit nemrég kapott,
és három percig játszhattam vele.
„Á, te vagy az”
mondta Lena,
felhívott valakit
telefonon,
és kérdezte, náluk lehet-e egész nap.
„Á, te vagy az”,
mondta Lena,
csokoládét adott
és narancslevet.
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még fel?led benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.
Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
másfélezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifju szépség,
hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték -
Mivel ajkamhoz ért színültig teli kelyhed,
és sápadt homlokom kezedben nyughatott,
mivel beszívtam és nem egyszer drága lelked
lehelletét, e mélyhomályú illatot,
mivel titokzatos szíved nekem kitárult,
s olykor megadatott beszédét hallanom,
mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult
szemed szemem előtt és ajkad ajkamon,
mivelhogy sugarát üdvözült főmre szórta
örökké fátyolos világú csillagod,
és nyaradból lehullt egy gyenge szirmu rózsa,
amelyet életem árja elringatott,
kkor Almitra újra megszólalt mondván:
És a házasság, Mester?
Ő pedig e szavakkal válaszolt:…
Szeressétek egymást, de szerelmetek
ne váljék bilinccsé.
Legyen inkább olyan, mint a tenger,
melynek lelketek partjai között
ringanak hullámai.
Töltsétek egymás poharát, de ne igyatok
egymás poharából.
Osszátok meg kenyereteket, de ne egyétek
ugyanazt a morzsát…
Daloljatok és táncoljatok együtt, de
mindegyitek maradjon meg önmaga.
Mint a lant húrjai, mindegyik külön kifeszítve,
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
- szerelmes négysoros -
Legszebb a rózsa, nyáreső után ha
szirmán a vízcsepp napfényt törve reszket;
legszebb a csók, mit édesít sugára
könnyes szemeknek.
Friss hozzászólások