Húsvét hétfő reggel van, Ági visszafeküdt a reggeli után. Én még nem reggeliztem és most most még előtte leültem ide a gép elé. Átlagosan aludtam, ahogy matanában szoktam éjszaka midnenféle dolog járt az agyamba félálomban, zene, gondolatok, stb. Sokszor eszembe jut, ahogy Szabina kizárt a buliszervező bizottságból anélkül hoyg szólt volna nekem bármit is. Öntörvényűen, bicskanyitogatóan és még csak bocsánatot sem kért. Szembesíteni fogom még ezzel hoyg valljon színt, de igazából elengedtem már ezt hogy résztvegyek ebben a bizottságban, úgysem éreztem jól magam ott. Nem tezstik ahoyg SZabina intézi és szervezi ezeke ta dolgokat. A kommunikációja szar, van is belőle félreértés. Arra viszont kíváncsi vagyok hogy miért döntött így velem kapcsolatban. Szerintem azt akarja hogy ne vegyek benne részt. Ez rendben van, lehet erről beszélni, de ennek nem ez a kulturált, emberi módja. Az ilyen kis szemétkedései zavarnak leginkább. Maga az elv ami bánt és az hogy nem beszél. Bántó és maglalázó, amit nem hagyhatok, jeleznem kell, mert úgy látszik nem értette meg és szerinte minden rendben van. Még akkro is ha ezzel biztos elveszem majd a kedvét, de nem érdekel, nem lehet tojáshéjon lépkednni. Tudja hol van velem kapcsolatban a határ: normális, tiszeteltteljes kommunikáció, még akkro is ha ez számára mást jelent.
Nem nagyon érzem magam jól a munkahelyen, a tavalyi év nagyon szar volt pont emiatt a nő miatt. Beláttam, hogy bármennyire lehetek én vidám és elkötelezett, mindig lesznek olyanok akiknek nem testzik amit csinálok, mert vagy bántva érzik magukat azért mert impulzív és vidám és nagy munkabírású vagyok, vagy azért, mert tüktöt tartok nekik és a maguk lassúságát nem tudják elviselni. Úgy érzem, gyakran értenek félre és félnek is tőlem, pedig semmi okuk sincs rá.
Én őszinteséget kérek és várok és hiszem hogy midnent meg tudunk beszélni, de sajnos ha valaki magával sicns tisztában és tele van elfolytással, akkro nem beszél, hanem egyszer csak robban. Tavaly januárban úgy mentem be, hoyg ez a második otthonom, én ide nem dolgozni, hanem haza jövök. Most úgy vagyok vele, hogy ez egy olyan munkahely, ahol sokan dolgozunk és sokféle ember van, ahol nem midneinkivel értjük meg egymást. Ez nagyon szomorú nekem, mert úgy érzem, hogy elég nyitott és önreflexív és kompromisszumkész vagyok, de ha sokáig rossz közebne vagyok, akkor az hat rám. Éreztem hoyg mi lenne a megoldás, de nem enegdték, illetve én voltam kompromisszumkész és engedtem a csapatnak abban, hogy tegyünk még egy próbát. Igazából én is ebben bíztam, hogy beszélgetéssel meg tudjuk oldani, de Szabina nem akar, elzárkózik a beszélgetés elől, saját verziója van. A legtöbb, amit most elrtünk az annyi hoyg működik a csapat, haladunk a munkákkal, követik a víziómat és az abból kijövő feladatokat. Szabinán érzek némi ösztönös eltartást, kis késszúrásokat ebben, amit csak egy nő tud. Ügyensen bánik ezekkel, akár tudtatos, akár tudattalan, de látszik, hogy mit gondol valójában. El kell vele beszélgetnem, helyre kell tenni ezt a tavaly dolgot, mert nem volt elvarrva.
Amikor 2022-ben PO lettem egyik napról a másikra, létrejött a csapat és el is nevezték és egyszercsak megjelent Szabina, mondták hogy ő lesz a scrum master, nagyon örültem. Fel sem fogtam hogy egy csapat vezetéséhez mennyi tudatosság, türelem és önismeret kell. Lelkesedésből, szakmaiságból, kreativitásból nem volt hiány, hiszen azért tettek meg PO-nak mert egyedül is tudtam vinni nagyon proejkteket, én volt a fejelsztő, a designer, a frontendes, az oktató, a kommunikátor, a projektmenedzser is. Amire nem voltam felkészülve, azok a nehéz emberek, akikkel nem ment az együttműködés. Én nem a hatalomra gondoltam, hanem mentem előre, de Edittel nagyon nehéz volt. Tele volt elfolytással, dühvel és nem tudta ezeket kifejezni szépen. Mindig egy sündisznő volt. Megnehezítette, pokollá tette az egés zcsapat életét. A nyitottságból szótlan retrok és csapatesemények lettek. Mindiki félt Edittől, hogy mikor robban. Ebbe na helyzetben szabina lett volna az aki ezt észleli és változtathatott volna rajta, de ő rideg távolságtartással nézte ahoyg szenvedünk. Ekkor tört el benne valami először. Úgy éreztem hogy nem kapunk segítséget. Próbálkoztam többször is jelezni, de a legtöbb, amit kapőtam, hogy ő ehhez még kicsi, nem tud vele mit kezdeni. Valóban kicsi volt, kb 1 hónapos tanfolyamon vett részt és úgy dobtak be srum masternek egy introvertált lányt, akinek az álma hogy egyedül üljön egy szobában, hogy nem is igazán akarta ezt a munkát, csak nem tudott nemet mondani.
Bennem kialakult annak az érzése, hoyg ezt nekem kell megoldani. Edit kirúgásnak napján is én intéztem a legnehezebb részeket, végig én voltam ott, Szabina pedig leblokkolt. Még utólag én írtam meg az ajánlólevelét, amit még velem akartak aláíratni, de ezt már nem engedtem, írja csak alá az igazgató.
Utána volt egy nagy felüdülés és életem legjobb 2 hónapja jött a cégnél, a csapattal. Azonban Edit kirógása mély nyomokat hagyott midnenkiben, amit én nem vettem észre. Erika eddig is külön utalon járt, de így elkedzett félni tőlem és azóta is folyamatos megfelelési kényszere van. NEm alaklamas fejlesztőnek, de ezt ő még nem látta be. Jobban akar keresni és ezt a fejlesztésben látja eljönni, pedig csomó más dologban lehetne tehetséges, sőt kiemelkedő. Életem legnagyobb hiája volt őt megmenteni. Azóta folyamatos elutasításban, megfelelési kényszerben, szenvedésben, idegességben, frusztráltságban él és van a csapaton belül. Balázst és ZAkit is mérgezi, de legfőképp engem mérgezett tavaly. Ebben szerettem volta ha Szabina segít, de segítség helyett beállt Erika mellé és úgy éreztem hoyg engem tart rossz PO-nak, vezetőnek, amit Erikától megértek, de Szabinától nem vártam és ez nagyon kihatott midnenre, nem cska a munkámra, de a magánéletemre is.
Az első ilyen határ akkor jött el amikor Bori volt bent nálunk egy retro-n. Ő egyből levette és érezte hogy mi van bennem. Szabina nem. Ez feldühített, hogy miylen SM az ilyen, akiben nincs erre radar, empátia, együttérzés. Önző dolognak tűnhet, de azt gondolom, hogy szükség van együttérzésre. Tudom, férfi vagyok, ne picsogja, de inkább kiadom, mint magamba folytom, én ilyen vagyok. Büszke férfi vagyok, aki a munkában, magánéletben is meghozza a döntéseket, beleáll dolgokba, véf, képvisel, felelősséget vállal és...beszél az érzéseiről is. Azokról, amikről sokan nem mesélnek. Azonkról, amik fájnak, amik negatívak, amik lehangolóak. Ez is én vagyok, a félelmeim, az elakadásaim, a traumbáim trgeereléséből fakadó önmagam alkotta labirintusaim. így teljes a kép. Arany és salak. Mindkettő bennem van. Hiszem, hoyg ez a fajta lelki egészég hosszájárul egy teljesebb élethez.
Amit azelőtt nem csináltam, elkezdtem magam a munkám védeni és elkedztem fogyelni ki mit és hoygan csinál, túlélő üzemmódra kapcsoltam, kijött a legrosszabb részem, szörnyű volt így élni, így bejárni, úgy éreztem hogy elutasítanak, felcímkéznek, utálnak, megvetnek. Az egészből Szabina, a scrum master, akinek a csapat hangulatár kellenne fiygelnie semmit nem észlelt. Más SM ezt látta már kívülről is, de ő belülről semmit. Saját működésem, hoyg szeretném, hogy észrevegyenek, segítsen valaki. JEleztem én is, de nem voltak megfelelő szavaim olyan helyzetre amit vagy soha, vagy nagyon rég nem tapasztaltam.
Arra lett volna szükségem, hogy mélyen, őszintén elbeszélgessek a csapat SM-jével, kiadhassam neki hogy mi van bennem. Ebben a helyzetben nem éreztem benne az empátiát, úgy viselkedett, mint aki nem érti a helyzetet és inkább ő nehezméynezte hogy lelki szemetesládának használom. Úgy éreztem elzárkózik és inkább van máshol, min ta csapattal. Nálunk, velem rideg volt, máshol pedeig vidám, felszabadult. Úgy éreztem nem őszinte és fél. Flegmának érzetem, nyersnek, néha kifejezetten bunkónak és nem volt jó a kommunikációban, kihagyott dolgokból, nem beszélt vele, pedig arra lett volna szükségem, hoyg a csapat dolgait együtt beszéljük meg. Érzetem egy kimondatlan konfliktust köztünk, de a jó viszonyt mesterségesen tartottuk fent.
A második határ nekem a DMÜ feszten jött el, amikor Andival beszélgettem és benne egy olyan embert és SM-et ismertem meg akire mindig is vágytam. Felszabító érzés volt, már amikro belegondoltam, akkor is a vidaámság és jóérzés öntött el. Ezt követően Andi tartotta bennem a lelket, illetve a hit, hogy vele dolgozhatok. De ezt majd folytatom.
Azt gondolom, hogy fontos hogy tisztán lássunk, tisztán gondolkodjunk és ehhez kell a szünet, kell a monotonság megszakítása, kell a séta, kell az hogy azt csináljunk ami jóleik, kell a nevetés, a vidémság, az öröm, az ilyen tevékenységek. Madj ezekből visszatérve már máshogy látjuk, máshoyg nézünk rá ugyanarra a dologra. ÉS ha mégsem, még akkor is nyugodtabban, higgadtabban, elfogadóbban, komprimisszumkészebben állunk hozzá. El lehet enegdni az egót és ha elengeded rájössz, hoyg így megnyugszol és békés leszel. Ez a nyugodtság és béke pedig erőssé tesz, de ebben nem vagyok biztos. Inkább nyugodtá és békéssé.
Friss hozzászólások