Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden "döntés" az időben kap csak végső tartást és alakot.
Szunnyad bennünk valami, valamire hivatottak vagyunk, valamihez van tehetségünk. Olykor megtaláljuk ezt a pontot és lehet hogy nem tudjuk hol is vagyunk valójában. Majd mással foglalkozunk másba kezdünk, mert az jobban tetszik, lázadunk magunk ellen ám vissza-visszatalálva akaratlan is a magunk pontjára lelünk, amelyben igazán jól érezzük magunkat és jóérzés árad szét bennünk erőteljesen, ritmikusan, olyan biztos hajthatatlansággal mint a dagály sós víztömege az óceánban. Ezt a portált lassan négy és fél éve kezdtem el. Jó érzés ide jönni, mintha hazajönnék.
Sohase mondd rá semmire, hogy "elvesztettem", hanem csak azt, hogy "visszaadtam". Meghalt a gyermeked? Visszaadtad. Elhunyt a feleséged? Visszaadtad. Elvették a birtokod? Visszaadtad azt is. Azt mondod, hogy gazfickó vette el? Mi közöd hozzá, hogy ki által vette vissza az, aki neked adta? Ameddig adja, addig is úgy tekintsd, mint a másét: úgy, mint az utasok a fogadót.
"Szeretem a nőket. A nők semmiben sem kételkednek. Ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak.
József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól
örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott.
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
másért örülünk neki.
Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se
gyújtani, ha így megy tovább, nem törődöm vélük.
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik
az bizonyos.
Minden reggel hideg vízben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek
és épek.
Picasso Dalít "egyvégtében zakatoló farmotornak" tartotta. Dalí viszont önmagát zseninek tekintette, aki joggal engedhet meg magának bármiféle hóbortot. A festő, szobrász, író és filmes Salvador Dalí (1904 - 1989) a század legkülöncebb, magamutogató művészeinek egyike volt, s bárhol jelent meg, homlokegyenest ellentétes érzelmeket váltott ki.
Az ablak mellett keszeg öregember gubbasztott, ölében nagy csokor friss virág. A másik oldalon fiatal lány ült, s tekintete minduntalan a férfi bokrétájára tévedt. Egy idő múlva az öreg leszálláshoz készülődött. Hirtelen ötlettől vezérelve a lány kezébe nyomta a csokrot.
- Látom, nagyon szereti a virágot, azt hiszem a feleségem sem bánja, ha itt hagyom. Majd megmondom neki, hogy magának adtam.
A lány elfogadta a kedves ajándékot, s a buszról figyelte, amint az idős férfi leszáll, és elindul az út menti kis temető felé.
Friss hozzászólások