Barátság portál

Azt hiszem Kierkegaardé a gondolat, hogy a jó ellentéte nem a rossz (a rossz kevés, meg alacsony is ahhoz, hogy a jó valódi ellentéte lehessen) hanem a jó és a rossz fogalmának összekeverése összezagyválása.

Szent meggyõzõdésem, hogy az emberi kapcsolatokért igazán semmit sem lehet tenni. Sõt, amikor teszünk érte, éppen azt tesszük megvalósíthatatlanná, amit el akarunk érni. Az emberek nem megszerezhetõek. A testük igen, õk nem. A görcsös megszerezni akarás vakká tesz minket arra, hogy észrevegyük az élet kínálta lehetõségeket. Tökéletesnek akarunk látszani, holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél. Az emberszívet a gyengeség ejti rabul, nem az erõ, nem a hibátlanság. Minden olyan jelenségtõl, amelyik veszélyeztetni látszik szabadságunkat, menekülünk. A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell. Mit? Az illúzióinkat. Elengedni azt az illúziót, hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember. Elengedni azt az illúziót, hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá. A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük õt. Mi az amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni. Lenni olyannak, amilyen vagyok. Vállalni azt a csodát, aki vagyok. Mint a kis virág. Ragyogni, illatozni, áradni. És lesz, akinek megnyílik a szeme az én egyedi és megismételhetetlen csodámra. Csak az én szemem se legyen zárva.

Puha szántások esővert, leves
gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,
törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul
s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
még zörren, még sohajt.

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy „megérte”
egy „hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

Ezt a palackot egy dzsinn lakja. Még szokatlan neki az új mente, de majd belevállasodik, és mire kiszabadul innen gyönyörű lesz ránézni! Erezni szalmaillatát, suhanását, bársony ruhájának édes tapintását, csinos nemezcsizmájának hosszú, puha lépteit az ízes galambica illatú soron.

Az elsö fénykép, látod, én vagyok,
és az asztalon borospohár,
a második kép, nézd csak, az apám,
csillog a pohár, mit szájához emel.

Belőlem valaki útra vált
Útra a jobbik részem
Kiment belőlem, itt hagyott
Csak úgy észrevétlen

Félre se néztem, annyi volt
Csak annyi volt, egy szót se szólt

A belvárosi háromemeletes bérház harmadik emeletén, a belső udvarra néző szobában ülök. Az asztalnál. Kislámpa ég, mellettem fehér tányérban egy negyed dinnyének a héja. Rajta kés. Egy lassú, de ütemes zongorás chill-out trance szám megy épp, illetve most ért véget,de újrakezdtem. Az ablakon sűrű, sötét hűs levegő árad be. Épp nem ég a lámpa a ház folyosóján. A zene nagyon jó. Baloldalon a telefonom, aminek a védőfóliája épp levált. Tegnap a winebar-ban dolgoztam, épp borkóstoló volt.

Így tégy, Luciliusom: tarts magadra jussot, s az időt, melyet eddig elvettek vagy eloroztak tőled, vagy kicsúszott a kezedből, gyújtsd össze és ügyelj rá. Győződj meg róla, hogy úgy igaz, ahogy írom: bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk.

Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.

Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.