Jöjj, május,
mondd el nekem,
mondd el,
mi a szerelem.
Június te léha
kényeztess néha
és esténként
beszélj velem
Július te drága
Ne hagyd, hogy árva
Lelkem csak várjon
Őrá hiába
Augusztus az olyan
mint egy érett szilva
lekváros pite
Megterítve
És ha szépen lassan lemondok rólad
És már tegnap a holnap
És már vége az évnek
Hiába nézlek
Igyál bort, ez az örök élet. Az ifjúság ennél többet nem ád. Eljött a bor, a rózsák és a részeg cimborák kora. Legyen ez boldog pillanat. Ez a perc az életed.
Nem az a büszke, aki az akar lenni, a büszkeséget legfeljebb mutatni lehet, de - mint minden felvett szerepből - könnyen kizökken belőle az ember. Mert csakis a saját, különös nagy értékéről és előnyeiről táplált rendíthetetlen meggyőződés tesz ténylegesen büszkévé. Eme meggyőződés ám téves lehet, avagy csupán külső, felületes értékű előnyökön alapulhat; mindez a büszkeségre nincs befolyással, ha azt tényleg és komolyan veszi az illető.
A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...
Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
A megszületett gyermek védtelen és magatehetetlen, szüksége van a szülőkre. A súlyos betegségben szenvedők, az élet terheitől megfáradt idősebb emberek úgyszintén segítségre szorulnak, melyet hozzátartozóiktól, jó érzésű embertársaiktól meg is kapnak. De vajon az erejük teljében lévő felnőtteknek szükségük van-e embertársaik közreműködésére mindennapi életükben?
A barát legmélyebb értelmében annyit jelent, hogy nem ellenfél. Valaki, aki e harcos világ örvényén kívül, a csillagok háborújának ütközetei fölött kibékült velünk.
És egy szónok mondá:
– Beszélj nékünk a szabadságról !
És ő válaszola, mondván:
– A város kapujában és saját tűzhelyetek előtt láttalak benneteket, amint a földre borulva imádtátok saját szabadságotokat,
éppen úgy, mint ahogy a rabszolgák megalázzák önmagukat a zsarnok előtt, bár az megöli őket.
Bizony, a templom mélyében és erődeitek árnyékában láttam legszabadabbjaitokat járom- és bilincsként viselni szabadságukat.
Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.
E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfillléres, a vashatos.
Sem a vasgyűrű, melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. - Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.
Friss hozzászólások