Barátság portál

Most végre csakugyan hazindult utasaival a vörös postakocsi. Döcögött a májusi fényben a batár, s minden benne volt és vele utazott, amitől Szindbád az életben szenvedett, s amit szeretett. Lassan hajtott a kürtőkalapos kocsis. Már elhagyta a hatvani vámot, s elhagyott mindent, ami az élet bűvölete, kedvessége, nyájassága, értelme volt. A világ elmaradt a batár mögött és Szindbád mosolygott, mert tudta, hogy idejében kell elmenni egy világból, melyhez nincs már igazi közünk. Így mosolygott és utazott a hajós, mert végre hazament.

Sok időbe tellett míg a hajós megtanulta, hogy a nőkért csak bizonyos óvatossági rendszabályok mellett érdemes szenvedni. Halántéka deresedett már, mikor megtudta, hogy az emberi kapcsolatokat nem szabad a távoli és hömpölygő időbe építeni. A pillanat könnyű indiánkenuján siklott a boldogság és az öröm, az élet csodálatos dúslombú partjai között. S aki visszanézett és elengedte bódulatában a kormányt felborult és eltűnt a szevedély örvényében.

Volt egy idő életemben, az ifjúság évtizede, mikor a világ engedelmesen tűrte jelenlétemet, igényeimet. Ez a kegyelmi idő. Ilyenkor mindenki elédsiet, mintha te lennél a hódító, akit ünnepelni kell borral, lányokkal és virágfüzérrel. S csakugyan, abban az évtizedben, mikor elvégeztük az iskolát Bécsben, s aztán a csapatnál éltünk egy pillanatra sem hagyott el a biztonság tudata. Az érzés, hogy titkos láthatatlan szerencsegyűrűt húztak ujjamra az istenek. Nem történhet komoly bajom, szeretet és bizalom vesz körül. Ez a legtöbb, amit ember az élettől kaphat. Ez a legnagyobb kegyelem.

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Van valami ami rosszabb, mint a halál és a szenvedés: az, hogy az ember elveszíti önbecsülését. Van valami, ami úgy tud fájni, égni, sebezni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést...ha egy ember, vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság. S mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet. Ezért egyezünk bele mindenféle megoldásba: az aljas, a gyáva megoldásba is. Nem gyávaság ez, nem: az életösztön utolsó védekezése.

Meleg nyári délután van ma. Itt vagyok a munkahelyemen az árnyékos szobában. Mellettem pohárban víz, a CW gépből való. Jó hideg, jólesik ilyenkor. A kávémat már megittam. Az ebéd szecsuáni csirke volt tojásosrizzsel. A kínai étteremben kicsit bunkó a kínai nő. Majdnem másmilyen csirkét adott, mint amit kértem. Külön tolmács kell hozzá, mert olyan érthetetlenül beszél. Nyugodtság van most. Mindenki ül a szobájában és csendesen elfoglalja magát. Egyik munkatársam most jött ide és kérte hogy ne zárjam be, mert ma sokáig marad. Jó, akkor nem zárom be. Velem lehet beszélni.

Olyan hajlékony ez a szó,
s oly szelíd, türelmes,
mit öbölben ringózó hajó,
ha a kikötőbe szerelmes

Zúghatnak messzi, vad viharok,
tombolhatnak hullám-telivérek,
elcsitulnak a szívszaggató jajok,
ha e szó lelkével hozzád érek.

Egy érintés csak az éjszakában,
s csókom máris zizegve rezdül,
örök titkom e szó: a halálban
is szeretlek, s egy életen keresztül.

Elmúlt egy év
hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél
az első rügyező ág, a találkozás

Egy év elmúlt
hova tűnt az édes nyár, szép szerelem
a forró éjszakák, ígéretek

Elmúlt egy év
hova tűnt a fáradt ősz, sokszínű táj
a hulló csillagok, a búcsúzás

Egy év elmúlt,
hova tűnt a hideg tél, a nagy havazás
a sápadt napsugár, a várakozás
És jön majd még sok-sok év
Akire vársz, talán majd rád talál

A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni.