Barátság portál

Mindig szerettem ezt a puszta dombot
s ezt a vad sövényt, mely a szemet úgy
elrekeszti a messzi horizonttól,
de, míg itt ülök s szemlélődöm, ott túl
mérhetetlen térség, emberfölötti
csönd és oly mély, olyan mély nyugalom
nyílik agyam elé, hogy a szivem
szinte megborzong. S ahogy átviharzik
e lombokon a szél, összevetem
azt a végtelen csöndet s ezt a hangot:
s az örökkévalóság jut eszembe,
s a halott idők, és a mai kor,
az élő s hangos. Gondolatom a
határtalanba merül; s ebben a

Remélem, nem bántad meg, hogy a vers hatására tegnap este otthon regenerálódtál!:)

Kivel jobb az élet, mondd, kivel?
Aki a belső roskadások neszére is figyel,
Vagy aki karneváli táncba elragad,
Tudva jól, milyen menekítő néha
egy látvány-forgatag…

Ki győzné vélem jobban hosszú harccal?
Aki megért, s megértet önmagammal,
Vagy aki elfeledteti velem, hogy vagyok,
Hogy teszek így is, meg úgy is bolondul,
s hogy tékozlásaim nagyok…

Egyik erősebb a páros magányban,
De kinn színtelen lesz, szürke, szótalan.
A másik fényt kíván, elröpít, ragyog,

Annak aki behódol, nincs jó lelkiismerete. Ez biztos. A rossz lelkiismeret elsősorban privát ügy. Az ember kénytelen önmagát lelkiismerete előtt igazolni. Alkalmazkodása mellett érveket kell felhoznia és önmagát lelkiismerete ellen meg kell védenie. Ha az alkalmazkodás tovább folyik, a lelkiismerettel szemben felvett dialektikus magatartás elmélyül, és az embernek rendszeres védelemre van szüksége. Eleinte elég volt, ha az ember megélhetési kifogásokat támasztott. Később már családjára kellett hivatkoznia. Végül elkezd úgynevezett világnézetet építeni.

A hiúság nem az emberre magára vonatkozik, hanem a maszkra. Mindenki tudja, hogy az ember csak akkor van, ha a maszk eltűnik. A maszk azonban drága - drágább, mint az ember. Mert az ember ingyen van, a maszkért fizetni kell. Ingyen? - Igen: hangsúlytalanul, egyszerűen, tisztán és józanul. Fizetni kell?

Csak mégegyszer gyere elő
a résből, hol elbújtál, gyerekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek,
és engedj újra füveiddel játszanom.
Még egyszer csak bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
ékesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő.
Égő por a lábujjak között
és fényes fűszálak közt csillogó üveg,
iszap, ragacs és gyors vizek
és szégyen és sötétség és szédület,
még lehet, hát bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,

Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emléklét lepi be a feledés pora, hanem műved anyagi is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül.

Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.

Kedves tagok!
A portál átkerült egy amerikai szerverre.
Több hely, kevesebb pénzért.
Ennyi.
Üdv,
az adminisztrátor

Kedves Rendtestvérek,
a következő pár sorral – és érdekes információval - igazán boldog új évet szeretnék kívánni mindannyiunknak. Akinek kevés az ideje, ne erőltesse az olvasást tovább, bár kiderül alább, minő rendi érdekesség okán küldöm kívánságaimat.