Barátság portál

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.
Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de éltedre titkon
tekintetem vigyáz.

A hétvégén Prágában voltunk esküvőn. BArátom esküvője, az általános iskolás jó barátomé, aki már 2 éve él kint.Óvodától ismerjük egymást és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ez jó. A lány cseh és kedves. Sosem voltam még Prágában. Ráadásul a saját nagykorú ford fiestámmal mentem. Kint hideg, de a kocsiban kellemes meleg idő volt. Így suhantunk Csehország felé. Brno-ban megállva ebédelni az étterem két épphogy nagykorú szőke pincérlány ikrei eléggé lengén és kihívóan voltak öltözve.

Gondolatban én fogantam veled.
Én hordtalak.
Puha léptekkel testemben ringattalak.
Minden bennem rezdülésedre
gyönyörűséggel figyeltem,
s életed meséjét remekbe szőttem...

Még meg sem születtél, már a mindenem lettél!
Mikor karjaimban tartottalak,
szívem dobbanásával szeretetre oktattalak.
Lelkem zenéjével repülni tanítottalak;
s első lépéseidnél,
simogattam utad lábaid alatt...
Olykor, ha megütötted magad,
fájdalmaddá váltam,
hogy kiűzzem belőled magam
sámán-tánccal...

Mikor megnőttél,
s erőssé lettél,

Szerelmem, bár gyengült látszatra, nõtt;
Csak modora változott, õ soha;
Árú az érzés, melynek nagy becsét
Folyton zengi tulajdonosa.
Új volt szerelmünk, s még csak tavaszán,
Hogy annyit köszöntötte a dalom:
Így csattog nyárelõn a csalogány
S elhallgat az érettebb napokon;
Nem mintha nem volna oly szép a nyár,
Mint mikor a gyászdalt leste az éj,
De vad zenéje kertünk terhe már
S mézét veszti a túlgyakori kéj.
Kihagyok hát, mint a fülemile:
Fél dalom, hogy fárasztalak vele.

Hegyek és völgyek. Dimbek és dombok. Ebből áll az élet. Néha semmi sem jön össze, és legszívesebben a föld alá kívánnánk magunkat. Néha megbántanak és bezárkózunk, gyanakvók leszünk és nem bízunk már semmiben. Csak arra vágyunk, hogy hagyjanak békén minket és feltűnés nélkül végezhessük napi dolgainkat.

"Lelkünk békéjét nem adhatja más, csak mi magunk. Hogyan? Ha leküzdjük a vágyat és a hiúságot. Lehet ezt?... Majdnem lehetetlen. Talán később, később. Az idővel nem halnak el a vágyak, de elillan, kiszikkad belőlük az a haragos féltés és mohóság, az a reménytelen izgalom és csömör, mely minden vágyat és kielégülést átsugároz.... elfárad az ember.
... a szenvedély él és vár valahol, nem enged el. S ez jó így. Nem igaz, hogy teljesen céltalan életed és munkád. Valamit még akar veled az élet. "

Márai Sándor

Van ami sok idő múlva sem változik. Rég elfelejtetted, mással foglalkozol, vagy mással vagy, belemerülsz a munkába, olvasásba, barátokba, kezdesz egyenesben jönni, mondhtani nincs semmi gondod, talán még boldognak is mondhatod magad és éled az agglegények önfeledt életét. Aztán egy telefon másfél év után, egy apró dologgal, hogy van-e windows xp-m, mert kéne... - persze hogy van. A telefonban néma csend, nem tudok mit kérdezni, meglepett vagyok, a szívem a torkomban dobog. Ő sem kérdez semmit,de mivel ő hívott próbál beszélni.

Ma láttam egy szomorú nőt. Ott ült előttem, egymás szemébe néztünk, miközben a férje éppen két sértés között magát magasztalva mesélt. Legalábbis úgy tűnt. Feleségét lekezelően vette. Ez férfi szokás vajon? A lekezelés. Lényeg hogy ahogy a nő szemébe néztem láttam benne egyfajta szomorúságot és beletörődést, mint ami a gyerek szemébe lehet ha a szülei épp megszidják. Nem kilátástalanság volt ez, hanem olyan beletörődés és alázat, aminek talán a legnagyobb értéke lehet emberileg. Biztos nem így képzelte anno. Így alakult az élete. A biztonságot választotta. Mindenki azt választja.