A nagy pillanatban, a döntő, válásgos másodpercekben is számolnunk kell azzal, hogy van bennünk, s egymáshoz való kapcsolatainkban egyfajta otromba emberiesség, valamilyen tuskószerű idétlenség. De az érzékiség, az a nagy erő, amely megújítja a világot, melynek minden élőlény rabszolgája és alkatrésze ilyen nevetséges mozdulatokból áll össze fenséges tüneménnyé.
"A stílus az egyetlen olyan igazi luxus,
amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól,
hogy mennyi pénze van.
Ez olyan dolog, ami velünk született,
de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben
a kellő intelligencia..."
(Giorgio Armani)
Így élünk ma, megvakult szívvel. Keresünk persze, mert egyedül nem jó, s mint a turkálóban az asszonyok, fölvesszük egy-mást, mint a használt ruhákat; megtapintjuk, nézegetjük, magunkra képzeljük, sőt néha magunkra is húzzuk. „Hozzám akarsz tartozni?” „Kellesz te nekem egyáltalán?” Igy próbálgatjuk egymást egy darabig testileg-lelkileg, aztán mindenkit viszszadobunk a kupacba, az idegen kacatok közé.
Miért?
Nemrég értem haza a webtanfolyamról, ahol a vasárnapjaimat töltöm november vége óta. Elmegy ezzel az egész vasárnap, 9-től 5-ig. Most már világos van, amire hazaérek, ma már olyan tavaszias idő volt, sütött kicsit a nap, bár még a febrár közepén járunk. Nézzük csak.
Mai ismereteink szerint a legismertebb típusú feketelyukak keletkezése a következő: fantasztikus méretű hipercsillagok, rövid, egy-két évtizedes tündöklésük után még a neutroncsillagnál is sűrűbb állapotba roskadnak. A gravitáció annyira erős itt, hogy, még a fény sem távozhat innen. A téridő olyan tartományai ők, amelyből anyag és energia nem léphet ki. Csak gravitációs hatásuk alapján ismerhetők fel. A fekete lyukakban az anyag igen különleges állapotban van, anyagának sűrűsége elképesztő. Egy öt naptömegű fekete lyuk sugara biztosan kisebb 20km-nél.
A hatvanas években fedezték fel a kvazárokat, a világegyetem legtitokzatosabb objektumait. A kvazárok sajátossága a rendkívül kis látszólagos méret és a nagy vöröseltolódás, ami a fénysebességet megközelít?
Hát ilyenek voltak. És mindent távolságban láttak, hosszú időben szemléltek, ezért soha nem voltak igazán nyugodtak. Csak az nyugodt, aki a pillanatban él. Ahogy csak az nem fél a haláltól, aki ateista, nem hisz Istenben...Te hiszel? Mit mormogsz?
Nem tudom, hol találtam rá. Nem is fontos. Csak jött és magával rántott. Vannak zenék, amelyek nem váltanak meg, nem világrengetőek, csak emlékeztetnek rá, hogy létezel és része vagy a végtelen álomóceánnak, a sejtjeid mélyéig ható bizsergésnek, a lélektáncnak, amit életnek hívunk. Aztán persze jönnek újabb zenék..., és újabbak..., és te félredobod a használtat, a kopottat, és felveszed az újat. Régen nem hallgattam őket, de most elővettem a hátsó polcról, leporoltam, és igen, újra megsimogatott. Jó élni.
Hogy: nem! - mindig ebbe ütközni! - Nem!
és Nem! - és forrva, fagyva, égve várni!
Miért: Nem? - a jajra csak egy túlvilági
Mert: Nem! - válaszát kapni szüntelen!
Nem! Nem! - Nincs Talán, nincs többé Igen.
Nem! - Nincs alku, s ez a Nincs óriási.
Nem! - lázadhatnak kín s düh harsonái:
Nem! - győz a Föld s a süketnéma Menny.
Nem! - Baromibb őr, érthetetlenebb, -
Nem! - nincs királyibb, sérthetetlenebb!
Nem vagy! - Csak ez van, a hiány, a seb!
Nem! - Nem?! Nem? Nem. Tudom. De
Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.
Úgy vagyok, mint gazdag, aki, bár
Van kulcsa, elzárt kincse rejtekébe
Örvendezni túlgyakran mégse jár,
Hogy ne kopjék a ritka gyönyör éle.
Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.
Ilyen szekrényem, az idő is: elrejt
És őriz, mint ruhát a ruhatár,
S kivételes üdv a kivételes perc,
Mikor, titkos kincs, egyszerre kitár.
Boldog szépséged mindennel felér:
Aki lát, ujjong, s aki nem, remél.
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát... Azt a szomorú emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Nincs szégyellnivaló az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni, vagy nem mer elfogadni érzéseket. Csaknem becsület dolga ez. S a becsületben hiszek. Gyalázatban élni nem lehet.
beki írta: "Ő volt a leopárd, mely kicserélte foltjait, ő volt a nyúl, melyből oroszlán lett. ő volt a futóhomok és az apály. Szeszélyes volt, mint az ég, körben forgó,mint az évszakok, névtelen mint az üveg. Kaméleon volt, elcserélt gyermek, minden mindenkinek és semmi senkinek."
Friss hozzászólások