Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Van valami ami rosszabb, mint a halál és a szenvedés: az, hogy az ember elveszíti önbecsülését. Van valami, ami úgy tud fájni, égni, sebezni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést...ha egy ember, vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság. S mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet. Ezért egyezünk bele mindenféle megoldásba: az aljas, a gyáva megoldásba is. Nem gyávaság ez, nem: az életösztön utolsó védekezése.
Meleg nyári délután van ma. Itt vagyok a munkahelyemen az árnyékos szobában. Mellettem pohárban víz, a CW gépből való. Jó hideg, jólesik ilyenkor. A kávémat már megittam. Az ebéd szecsuáni csirke volt tojásosrizzsel. A kínai étteremben kicsit bunkó a kínai nő. Majdnem másmilyen csirkét adott, mint amit kértem. Külön tolmács kell hozzá, mert olyan érthetetlenül beszél. Nyugodtság van most. Mindenki ül a szobájában és csendesen elfoglalja magát. Egyik munkatársam most jött ide és kérte hogy ne zárjam be, mert ma sokáig marad. Jó, akkor nem zárom be. Velem lehet beszélni.
közben elég lenne talán szorongás nélkül maradni a jóban,
s félelem nélkül fogadni változást,
elengedést és találkozást.
Olyan hajlékony ez a szó,
s oly szelíd, türelmes,
mit öbölben ringózó hajó,
ha a kikötőbe szerelmes
Zúghatnak messzi, vad viharok,
tombolhatnak hullám-telivérek,
elcsitulnak a szívszaggató jajok,
ha e szó lelkével hozzád érek.
Egy érintés csak az éjszakában,
s csókom máris zizegve rezdül,
örök titkom e szó: a halálban
is szeretlek, s egy életen keresztül.
Elmúlt egy év
hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél
az első rügyező ág, a találkozás
Egy év elmúlt
hova tűnt az édes nyár, szép szerelem
a forró éjszakák, ígéretek
Elmúlt egy év
hova tűnt a fáradt ősz, sokszínű táj
a hulló csillagok, a búcsúzás
Egy év elmúlt,
hova tűnt a hideg tél, a nagy havazás
a sápadt napsugár, a várakozás
És jön majd még sok-sok év
Akire vársz, talán majd rád talál
Friss hozzászólások