Joachim Sartorius: A képzelet más helyen

A hely, ahol szerelmeket emésztek el,
az évek múlásával elhalványodik, kisimul,
átlátható lesz, mintha az elme emésztőgödre lenne,
sugárzik, valamivel mélyebb helyen fészkel
a képzeletnél. Valódi ajkak tusakodásánál
hoz-e nagyobb örömöt az emlékezés?

Testeket álmodok, amelyeket birtokoltam,
kezek villámcsapásaival. S mindazt mi utána,
a löketek, a nyögések és a susogások utánjait
álmodom, mikor magamra hagyottan
ennek az átlátható helynek a sugárzásában
heverek, ahová a vak sors, a szíveké, visszavetett

és végül is elutasítva itt hagyott.
Mennyi füzet hányféle jegyzete, a kéj társaival és
társnőivel a nagy fák alatt. „Aztán magadra
vagy utalva.” Nem így van, barátom. Vannak ajtók,
lépcsők, az utcákon még sokféle zene árad. „Az élet
meg marasztal” és ott van a mozik melege.

Fordította Nádas Péter